|
|
| |
| XI. évfolyam 3. szám | 10 éve járt Debrecenben II. János Pál pápa | 2001. szeptember 1. |
Augusztus 18-án, II. János Pál pápa debreceni látogatásának 10. évfordulóján megyéspüspökünk hívására hálaadó szentmisére gyűltünk össze a Szent Anna székesegyházban. Megemlékezésünket megtisztelték jelenlétükkel a testvéregyházak képviselői. Jelen volt az egykori házigazda, Kocsis Elemér nyugalmazott református püspök is. Utóda, Bölcskei Gusztáv püspök pedig a szentmise végén, a Szentatya debreceni tanításának felidézése után, beszédet is mondott.
Az évforduló alkalmából emléktábla került templomunk falára, mivel ez a történelmi esemény szoros összefüggésben van új egyházmegyénk alapításával.
A Kelet-európai népek történetében a XX. század utolsó évtizede a nagy lehetőségek időszaka volt. A 90-es években nyílt mód arra, hogy ezek a népek kezükbe vegyék sorsuk irányítását. A szabadság lehetősége nyílt meg előttük.
Ebben a történelmi időben kaptuk meg mi is lehetőségként II. János Pál pápa magyarországi látogatását. Az ő látogatása beletartozik abba a folyamatba, amit rendszerváltásnak nevezünk, és nagyban elősegítette az ország, a magyarság megújulását, a szabadság megélésének folyamatát.
A pápa külföldi útjairól korábban is kaptunk híradást. Hiszen nagy hatású missziót töltött és tölt be azzal, hogy fáradhatatlanul járja a világot. Még most, megtört öregségében is azon fáradozik, hogy az evangélium üzenetét a különböző népekhez elvigye, és tanúságot tegyen arról az igazságról, amit az evangélium hordoz a világ számára.
Tíz évvel ezelőtt öt nap alatt végigjárta Magyarországot is. hat városban 16 beszédet mondott. Nem túlzás azt állítani, hogy látogatása hatására megmozdult az ország.
Ebben a látogatásban különös jelentősége van annak a napnak, amikor Debrecenbe látogatott. Augusztus 18-án, vasárnap a pápának három nagyon fontos programja volt. Délelőtt Máriapócson tartott szentmisét. Körülbelül félmillió ember gyűlt össze az ősi búcsújáró helyen, nemcsak Magyarországról, hanem a környező országokból is. Nemcsak magyarok, hanem a különböző nemzetiségűek: lengyelek, szlovákok, ruszinok, románok. A máriapócsi ünnep egy hatalmas nemzetközi találkozó volt; a hit idegyűjtötte a Kárpát-medencében élő különböző népeket.
Délután Debrecenbe látogatott, mert - ahogy mondta - találkozni akart "a reformáció hagyományának képviselőivel". Itt, a debreceni Nagytemplomban elmondott beszédében fogalmazta meg annak az együttműködésnek az alaptörvényeit, amit ökumenizmusnak nevezünk. Még aznap este Budapesten a zsidó közösség képviselőivel találkozott. A délelőtti máriapócsi találkozás nemzeteket, a délutáni pedig - más dimenzióban - a különböző felekezeteket gyűjtötte össze. S mindkettőnek egy volt a célja.
Ebben látom a debreceni látogatás igazi mondanivalóját és tanúságát: a Szentatya fölhívta a figyelmet arra, hogy itt, Európának ezen a részén, a szabaddá vált népek és vallási közösségek csak egymás megbecsülésével, szeretetével, a testvéri egybetartozás elmélyítésével haladhatnak előre.
Amikor a szentmise elején arról szóltam, hogy a gyümölcsöket kell megköszönnünk, arra gondoltam, hogy egymás megbecsülése az gyümölcs, amit tovább kell érlelniük a keresztény felekezeteknek, a különböző közösségekhez tartozó embereknek, sőt az egész társadalomnak.
A Szentatya beszédében utalt arra, hogy régen a különböző felekezetek elsősorban arra figyeltek, hogy a másik felekezet miben tér el Isten akaratától, s ezen vitatkoztak. A mai világban arra kell figyelnünk, hogy mi az ami egybekapcsol és előre visz bennünket, és azt kell erősítenünk.
A mostani vasárnapra előírt evangéliumban Jézus azt mondja: tüzet jöttem bocsátani a földre, mit mást akarnék, mint hogy égjen. Beszél arról is, hogy békétlenség lesz az emberek között. Arról a tűzről beszél, amely éltet és tisztít, és arról a békétlenségről, ami mindig az emberi gyöngeségből, emberi hibából adódik Ha ezt a gondolatot a pápa szavaihoz kapcsoljuk, akkor még világosabban látjuk, hogy manapság a tűzre van szükségünk. Békétlenségből, háborúból volt elég. A tűzre, amely megtisztít, és amely a Szentléleknek az ajándékát oltja belénk.
Ha reálisan szemléljük mai világunkat, azt látjuk, hogy a hitnek, a kereszténységnek igazából egyetlen ellensége van; a közömbösség, a szekularizáció. Az az életszemlélet, amely nem törődik az Istennel. És ha valami ellen közösen harcolnunk kell, az a közömbösség, nemtörődömség, az elvilágiasodás, az Isten nélküliség. Ebben mindegyikünk egyformán feladatot kapott. Olyan tűzre van szükségünk tehát, amely egyre elkötelezettebbé tesz bennünket Isten mellett, és egyre tisztábban világítja meg az evangélium gondolatát. És ebben tanulnunk kell egymástól. Így haladhatunk előre. Mert az ökumenizmus nem jelentheti azt, hogy mindent összemosunk. Ellenkezőleg. Az ökumenizmus akkor igazi, ha egyre mélyebben belehatolunk - ki-ki a maga hagyománya, saját egyházának a gazdagsága révén - a krisztusi evangéliumba. Vagyis tűzre, a Szentlélek tüzére van szükségünk, amely megvilágosít és megtisztít bennünket.
Amikor a tíz évvel ezelőtti eseményre emlékezünk, és hálát adunk Isten ajándékáért, azért imádkozzunk őszinte szívvel, hogy ezek a gyümölcsök bennünk érlelődjenek tovább, formáljanak bennünket és közösségeinket, formálják a társadalmat és a jövőt, amit Isten ad nekünk. Ámen.
II. János Pál pápa debreceni látogatása nem csupán a római katolikus egyház történetének része. Ahogyan hallottuk, és sokan az ittlévők közül át is éltük, ennek a látogatásnak kifejezetten az volt a célja, hogy a krisztushívők közösségét itt Magyarországon ráébressze arra az igazságra, hogy egymás ellenében imádkozó keresztényekre nem kíváncsi a világ. Egymásért imádkozó és együtt munkálkodó keresztényekre azonban nagy szüksége van a világnak.
Az a gesztus, hogy II. János Pál megkoszorúzta a Nagytemplom és a Kollégium között álló gályarabok emlékművét, valóban önmagán túlmutató jel. Nem véletlen, hogy az idén ökumenikus keretben tudtuk megünnepelni a gályarabságra hurcolt lelkipásztorok és tanítók kiszabadulásának 325-ik évfordulóját.
Ahogy püspök úr mondotta, azt kell ma nekünk, közösen emlékezőknek, végiggondolnunk, hogyan tudjuk felmutatni, megtalálni azokat a gyümölcsöket, amelyek ebből a gondolatból, és ebből a cselekedetből fakadtak és fakadnak.
Azt mondják, néha az embernek egy kicsit el kell mennie hazulról, hogy jobban értse a saját helyzetét. Ez év januárjában messze keleten, Tajvanban jártam. Egy beszélgetésben valaki megkérdezte tőlem: Magyarország keresztény ország? Egyszeriben rádöbbentem arra, hogy egy olyan országban kérdezik ezt, ahol a lakosságnak mindössze 5%-a keresztény. Nem azt kérdezték, hányan vannak katolikusok, hányan reformátusok. Magyarország keresztény ország?
Ebből a kérdésből jobban megértettem, hogy nekünk a XXI. századba lépett magyarországi krisztushívőknek együtt kell gondolkodnunk, keresni a közösséget, a kommuniót, amit néha talán egy-egy rossz kommunikáció akadályoz vagy gátol. Nincs más utunk.
Tíz esztendővel ezelőtt, ezen a napon a debreceni Nagytemplomban a protestánsok nevében két kérést nyújtottak át II. János Pálnak. Az egyik, hogy személyiségével, tekintélyével járuljon hozzá, hogy a határainkon túl, kisebbségi sorsban élő magyar testvéreink emberi és hitbeli jogaikat szabadon gyakorolhassák. A másik kérés a vegyes házasságok rendezésére vonatkozott. S azt kérdezzük, hol a gyümölcs? Nos, ha kezdjük a másodikkal! Én nagyon remélem, hogy már ebben az esztendőben hivatalosan aláírásra kerül a Magyar Katolikus Püspöki Kar, a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Református Egyház által közösen elfogadott ökumenikus esketési liturgia, amit nagyon nagy lépésnek tartunk ezen az úton. A kisebbségben élő magyar testvéreinkért való közös munkálkodásnak eddig is volt már számos jele, bár ezen a területen van még közös imádkozni, és tenni valónk.
Néhány nappal ezelőtt egy katolikus felnőttképző központban, ahol előadást tartottam, megkérdezte tőlem valaki, hogy honnan jöttem. Debrecenből, válaszoltam. Azt mondja, ott jó reformátusok vannak! De én hadd kívánjam és mondjam: nagyon örülök annak, hogy Debrecenben jó katolikusok is vannak. Mert jó katolikusok és jó reformátusok nem szoktak egymásra acsarkodni. Akik ezt teszik, azok nem jók sem katolikusnak, sem reformátusnak.
Én azt köszönöm, és ezért adok hálát Istennek, hogy az együtt töltött esztendőkben a közös szolgálatban úgy lehettünk együtt itt Debrecenben és a püspök úr által pásztorolt egyházmegyében, hogy azt mutathattuk fel: mi úgy akarunk jó katolikusok és jó reformátusok lenni, hogy elhiggye a világ, mi azt az Urat szolgáljuk, aki az övéinek egységéért imádkozott.
Így kívánok áldást az egyházmegye, a püspök úr, a paptestvérek, a gyülekezet minden tagja életére ezen a jubileumon. Adja Isten, hogy az ő dicsőségére lehessünk együtt sok ünnepen és a hétköznapok munkájában!
A Szentatya debreceni látogatásáról azért kell megemlékeznünk, mert történelmi, vallástörténeti jelentőségű esemény volt. Ökumenikus jellegű lelkipásztori látogatása katolikusok és protestánsok számára egyaránt fontos üzenetet hordozott.
Számomra ez személyes öröm volt, ugyanis már diákkoromban nagyon vágytam Rómába, hogy egyszer láthassam az akkor pápát. Nem is reméltem, hogy egyszer utódját, Krisztus földi helytartóját, városunkban üdvözölhetem. Merem állítani, hogy akik a Kossuth téren a kordonnál kezet foghattak vele, egy életre szóló élményben részesültek.
A Nagytemplomban láthattuk, hogy a súlyos merénylet után ismét a régi mosolygós, közvetlen és erőteljes mozgású. Mindenkit lenyűgözött, nemcsak minket, katolikusokat, hanem protestáns testvéreinket is. Emlékszem, a kíséretében hátul ott ült lengyel titkára, aki őt a merényletkor a papamobilban az ölében tartotta.
Leírhatatlan az az áhítattal és tisztelettel párosult megindultság, amely szívből jövő, énekekkel, az orgona zengésével betöltötte az egész Nagytemplomot, mely ugyan nagy történelmi események színhelye volt, de ilyet eddig nem látott és hallott. Közösségi, mély benyomás tükröződött a résztvevőkön, vallási felekezetre való tekintet nélkül: mindnyájunk számára szinte felfoghatatlan, egyedülálló érzés volt a Szentatya jelenlétében, és vele együtt imádkozni!
Külön öröm és megtiszteltetés számomra, hogy az Új Emberben megjelent emlékidézésemet nemrégiben a Katolikus Híradóban is felolvasták. Most is szívből kérem "Tartsd meg, Isten, Szentatyánkat!"
Tíz év távlatából hálát adunk Istennek a pápalátogatás kegyelméért: "Deo gratias!"
Vasváry József
1988-ban egy debreceni csoporttal a Szentföldre zarándokoltunk. Ekkor már nagyon érződött, hogy recsegnekropognak a kommunista hatalom biztosnak hirdetett alapjai. A szent helyeken sokat imádkoztunk a magyar egyházért, népünkért. Ciprusról visszainduló gépünkön értesültünk arról, hogy a Szentatya elfogadta a magyar állam meghívását és a közeljövőben hazánkba látogat. Nem akartunk hinni a fülünknek. Lengyelországban már járt, de hogy Magyarországra is eljön, ez hihetetlen! Még nagyobb ámulatot keltett, amikor hosszas, titokzatos tervezgetés után arról értesültünk, hogy Debrecenbe is ellátogat.
A döntés után hamarosan megkaptam a megbízást, hogy a debreceni látogatás előkészítésében és szervezésében képviseljem az egyházamat. Azokkal a belügyi- és pártállam-apparátusi szervek vezetőivel kellett rendszeresen tárgyalnom, akik korábban nem arról voltak híresek, hogy az egyház oldalán állnak. Bevallom, egy kicsit élveztem is, hogy most odafigyelnek arra, amit mondok. Az ő fő gondjuk természetesen a pápa biztonsága volt. Abból, hogy ez lelkipásztori látogatás, nem sokat értettek. Úgy kezelték az ügyet, mint egy nagy rendezvény biztosítását.
Kijelölték az útvonalat (az útvonal mentén még az aknafedőket is lehegesztették, a háztetőkre pedig mesterlövészeket állítottak). Az utolsó egyeztetések alkalmával, amikor már láttam, hogy milyen tömeg lesz a Nagytemplom előtti téren, kértem, hogy tegyük lehetővé a papamobil végighaladását a Kistemplomig. Ezt akkor a biztonságiak kivitelezhetetlennek tartották. Közölték, hogy a pápa meg fogja kapni a programot és attól ő sem térhet el. Én erre azt mondtam: ahogyan én a Szentatyát ismerem, ha látja a betegeket és a gyerekeket, akiket a legközelebbi szektorban helyeztünk el, nincs az a rend, amely őt visszatarthatná attól, hogy hozzájuk menjen! Ezt a megállapításomat akkor nem vették komolyan. Nem tartották kivitelezhetőnek a dolgot.
A nagyerdei stadiontól a Nagytemplomig (ez lett a végleges útvonal) többször is végighordoztak egy nyitott BNW-n, szócsővel a kezemben, hogy az út mellett felsorakozó népet fegyelmezett viselkedésre biztassam. Nem sokat kellett beleszólnom a szócsőbe. Az embereken, az egész út mentén végig, látszott a meghatott várakozás. A Szentatya kocsija a Nagytemplom elé érkezett. A pápa kiszállt, és a biztonsági emberek szerették volna azonnal a templomba tessékelni. Ő pedig, mint egy fegyelmezetlen gyerek, kitárta a karját a nép felé, és elindult a korláthoz, hogy kezet fogjon az emberekkel és megsimogassa a gyerekeket. Csak ezután indult a templomajtóhoz. Alighogy bement, én a kivetítőn láttam az előrehaladását, mert kint voltam a szervezőkkel, lehetett látni, hogy odaszólt a kísérőjének, aki aztán rádión értesítette a biztonságiakat, hogy a templomi szertartás és a gályarabok emlékművének megkoszorúzása után a szentatya be fog menni a nép közé. Hallottam a mellettem lévő biztonsági ember rádióján a rendelkezést. Az emberek csak azt látták, hogy a kommandósok nagy nyüzsgésbe kezdtek, és a szektorokat elválasztó korlátokat átrakják, hogy kialakítsák az utat a nagytemplomtól a kistemplomig.
A református Nagytemplom ekkor az én szememben olyan volt, mint egy hatalmas méhkas, amelyben bent van az "méhkirálynő" és a hangjára mind odafigyelnek a többiek. Történelmi pillanatok voltak ezek, amit talán azóta sem értett meg egészen mindenki. A biztonsági emberek a pápa fizikai mozgását sem voltak képesek kordában tartani, még kevésbé azokat a lelki erőket, amelyek akkor (és hiszem, hogy azóta is) működtek. Közben hatalmas eső áztatta meg a kint lévő tömeget. A kordonokat tartó cserkészek, rendezők, katonák, rendőrök fegyelmezetten viselték a záport.
Mire a pápa kijött a templomból, újra sütött a nap. Az emlékmű koszorúzása után elindult a papamobil a szektorok közé. Az első szektorban voltak a mozgáskorlátozottak és a betegek, akiket a máltaisok szállítottak a helyszínre, és ők vigyáztak rájuk. A Szentatya megállíttatta a kocsiját, kiszállt és megérintette a betegeket, végigjárt a tolókocsik között, majd visszatérve a kocsihoz végighaladt a Kistemplomig és vissza. A papamobilból átszállt egy személykocsiba, és ment vissza a helikopterhez.
Időben nem sok volt, amit Debrecenben töltött, mégis - szerintem - innen kezdődik a város (nem csak katolikus) megújulása. Az addig kissé vontatottan formálódó ökumenikus kezdeményezések új lendületet kaptak. 1993 pünkösdjén pedig katolikus egyházmegyei központtá lett Debrecen.
Fodor András
Szólnak a harangok csengve-bongva a millennium tiszteletére _ szerte kis hazánkban és még határon túl is. Kis és nagy templom harangjai minden héten más-más helyről a Kossuth Rádióban. Nemes, szép gondolat ez, elismerés, tisztelet érte.
Ősi múltat idéz, ezer év szózatát kongatja. Ég felé száll szózata, figyeljünk szavára! István királyunk szelleme kongatja titokban _ a millennium évében.
Csíksomlyó harangjára lettem figyelmes, nagyon meghatott. Azóta nagyon várom a vasárnapot: vajon délben honnan szólal meg? Írtam is a Kossuth Rádiónak, köszöntve a bemondóját, Bőzsöny Ferencet is, aki oly szépen ismerteti a harangok történetét. Legtöbbet magnószalagra is vettem, hogy később is felidézhessem.
Szóljatok harangok, millenniumi harangok, Isten dicsőségére és hazánknak békességet hirdetve!
Kiss Györgyné
Egyetlen fennmaradt levelében azt panaszolja a pápának, hogy a királyi hatalom felelősségét nem lehet viselni súlyos bűnök nélkül. A rend áldozatokat követel. Szent királyunk, László, tanítsd meg a hatalom felelősségére azokat, akik felelőtlenül hatalmaskodnak!
KVI
A tavasz folyamán új akolitusokat avatott fel Bosák Nándor megyéspüspök.Baranya Csaba és Ferge László a Szent Anna plébánián, Balassa György, Berki György, Cserny István, Kövics György és Raics Péter a Szent Lászó plébánián, Báránkó András és Németh István a Szent Család plébánián segítik papjaikat az oltár körüli szolgálatban.
Folytatjuk egyházmegyénk 1999 őszén tartott zsinatának kivonatos ismertetését. A hiteles szöveg könyv formájában még kapható a Szent Anna Könyvesboltban.
Mennybemenetele előtt Jézus ezt mondta tanítványainak: "Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap a világ végéig." (Mt 28,18)
Krisztus és a Szentlélek küldetése az egyházban teljesedik be, amely Krisztus titokzatos teste és a Szentlélek temploma. Az egyház Krisztus és a Szentlélek küldetésének szentsége. Egész léte és valamennyi tagja arra szolgál, hogy hirdesse és megjelenítse a Szentháromsággal való közösség misztériumát. Isten erejéből látható módon növekszik a világon mint az üdvösség eszköze, és az idők végezetéig szolgálja a megváltás és a megszentelés művét. (vö. LG 3-4.)
A római pápa és a püspökök testülete által vezetett egyetemes egyház a legnagyobb testvéri közösség, amely arról gondoskodik, hogy a világon minden emberhez eljusson az üdvösség örömhíre.
Az egyházmegye Isten népének részegyháza, amelynek igazgatását a megyéspüspök végzi. A püspök Krisztus helyetteseként és követeként kormányozza a reá bízott részegyházat, hogy népe igazságban és szentségben gyarapodjék napról-napra. Az egyházmegye papsága együttműködik a főpásztorral, és kölcsönösen segítik egymást.
A püspök az egyházmegye területén plébániák által gondoskodik híveinek lelki ellátásáról. A papok a püspök nélkülözhetetlen munkatársai és tanácsadói Isten népének tanításában, megszentelésében és a hívek vezetésében.
A részegyház közösségeinek harmonikus működése, tanúságot tevő élete Krisztusra mutató jel a világban.
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyét II. János Pál pápa alapította 1993. május 31-én (Pünkösd ünnepén). Területileg magába foglalja Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyéket. Ezek a területek korábban az Egri Főegyházmegyéhez, ill. a Szeged-Csanádi Egyházmegyéhez tartoztak, és magukba foglalták a nagyváradi és szatmári püspökségek Magyarországhoz tartozó részeit. Az egyházmegye védőszentje Szent László magyar király. Székhelye Debrecenben van. Székesegyháza a debreceni Szent Anna templom, társszékesegyháza a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya templom.
"Az egyházmegyei hivatal azokból az intézményekből és személyekből áll, amelyek, illetve akik a püspököt az egész egyházmegye kormányzásában segítik, különösen a lelkipásztori tevékenység irányításában, az egyházmegyei közigazgatás ellátásában, valamint a bírói hatalom gyakorlásában." (CIC 469.)
Általános helynök (vicarius generalis): a püspököt az egész egyházmegye kormányzásában segíti. Kinevezése és elmozdítása a megyés főpásztor joga.
Püspöki helynök (vicarius episcopalis): az egyházmegye ügyeinek bizonyos csoportjára kap kinevezést a főpásztortól. Az illetékességi körébe tartozó ügyekben ugyanazzal a rendes hatalommal rendelkezik, amely az általános helynököt megilleti.
Irodaigazgató (cancellarius): legfőbb feladata a hivatal iratainak megszerkesztése, kiküldése és a levéltárban való gondos megőrzése.
Püspöki titkár: a főpásztor személyes programjaiért felelős. Ellátja a jegyzői feladatokat is, a főpásztor liturgikus ténykedéseit szervezi és segíti, megbízás alapján irodai és egyéb munkában is rendelkezésre áll.
A II. Vatikáni Zsinat óta külön hangsúlyt kapnak a püspök munkáját elősegítő, Isten népe közösségének szervezettségét kifejezésre juttató egyházmegyei tanácsadó szervek. A Gazdasági Tanács: elnöke maga a megyéspüspök vagy megbízottja. Legalább három tagból áll, akiket a főpásztor nevez ki. A Tanács segíti a főpásztort a gazdasági ügyek intézésében.
Egyházmegyei Papi Szenátus: Állandó testület, amelynek megalakítása kötelező. Feladata, hogy a püspököt segítse az egyházmegye kormányzásában, Isten népe lelkipásztori érdekeinek lehető legjobb szolgálatára.
Tanácsosok Testülete: felállítása kötelező. Egyház-megyénkben hét tagja van, akiket a főpásztor nevezett ki öt évre a Papi Szenátus tagjai közül. Egyik legfőbb feladata a püspöki szék megüresedése esetén az egyházmegyei kormányzó megválasztása. A Testület tagjai a "Püspöki Tanácsos" címet viselik.
Pasztorális Tanács: a II. Vatikáni Zsinat alkotása. Felállítása nem mindig kötelező, szerepe tanácsadói jellegű. Leginkább a lelkipásztori tevékenységek vizsgálatával foglalkozik.
A részegyházon belül az egymással szomszédos plébániák esperesi kerületet alkotnak, hogy a lelkipásztori gondozás közös tevékenységét elősegítsék.
A Szabolcsi főesperességhez tartozó esperesi kerületek: kisvárdai, polgári, nyíregyházi, nagykállói és szatmári esperesi kerület. A Bihari főesperességhez tartozik a debreceni és berettyóújfalui esperesi kerület.
Esperes az a pap, akit a megyéspüspök az esperesi kerület élére állít. Kinevezése előtt a főpásztor titkos szavazás útján kikéri a kerület papjainak a véleményét. Megbízatásának megszűnte után a volt esperes az esperesi címet megtartja.
Az esperesnek az egyetemes jogban előírt kötelessége és joga: kerületében a közös lelkipásztori tevékenységet előmozdítani és összehangolni. Ügyelni arra, hogy kerületének klerikusai állapotukhoz illő életet éljenek és feladataikat szorgalmasan és lelkiismeretesen ellássák. Gondoskodni arról, hogy a vallási szertartásokat a szent liturgia előírásai szerint végezzék, hogy az egyházi javakat gondosan kezeljék, valamint a templomot, a plébániaépületet és egyéb egyházi épületeket kellő igyekezettel gondozzák. A plébániákon előforduló szabálytalanságokat kivizsgálni, erről az ordináriust hivatalosan tájékoztatni.
Az esperes az egyetemes jogban felsorolt kötelességein kívül egyházmegyénkben az alábbi feladatokat látja el: Az esperesi irattárat gondosan őrzi, iktatókönyvet vezet, az Egyházmegyei Hatóságtól és más hivataloktól érkezett iratokat, rendelkezéseket a plébániákra továbbítja. Plébániák átadásánál jelen van, ezt irányítja. Gondoskodik arról, hogy az átadó plébános részletes és hiteles tájékoztatást adjon utódjának a plébánia hitéletével kapcsolatos kérdésekről. Évente legalább egyszer a kerület minden központi plébániáján hivatalos vizsgálatot tart a főpásztor által megadott szempontok alapján. Kétévente hasonló céllal a társplébániákat és a filiákat is felkeresi. Megszervezi a tavasszal és ősszel esedékes papi tanácskozást (korona).
Az esperes ügyel arra, hogy kerületének papjai részt vegyenek az előírt rekollekciókon, lelkigyakorlatokon és továbbképző előadásokon. Legyen különös gondja az idős, nehéz helyzetbe jutott, betegen fekvő és nyugdíjas paptestvérek megsegítése, legfőképpen lelki megerősítése. A plébános betegsége esetén gondoskodjék a helyettesítésről. Plébános halála esetén az esperes azonnal értesíti az Egyházmegyei Hatóságot. Gondoskodik illő temetéséről, és megszervezi az ideiglenes lelkipásztori ellátást. Hivatalból hagyatéki biztos. Szervezze meg és évente hívja össze a kerület egyházközségi képviselőtestületi tagokat továbbképzésre, megbeszélésre.
A főpásztor az esperes mellé a papság ajánlására helyettes esperest is kinevez, aki segíti (bizonyos esetekben helyettesíti) az esperest, és a kerületében a hitoktatás felügyelője.
A főesperest ugyanazok a jogok illetik meg területén, mint az esperest. Kötelessége az esperesek plébániáján megvizsgálni az esperesi és plébániai hivatalt és annak ügykezelését.
A főesperes legyen a paptestvéri együttműködés előmozdítója a rábízott területen.
A Lumen Gentium zsinati határozat szerint az egyház Isten vándorló népe. Valamennyi keresztény részesedik Krisztus prófétai, papi és királyi hatalmában. A plébániai közösség egységben van az egyetemes egyházzal. Tagjainak nagy a felelőssége a krisztusi küldetés teljesítésében. Kötelességük, hogy életállapotuknak megfelelően a közösség életében aktívak legyenek. A szolgáló papsággal együtt, minden tag építi Krisztus titokzatos testét az Eukarisztia közösségében. (1 Kor12.)
A plébániai közösségből indul az evangelizáció, itt kapcsolódhatnak be a hívek a liturgiába, a plébániai közösségben van lehetőség a diakóniai szolgálatra, itt találkozik a szolgálati papság és a hitét gyakorló keresztény ember. Az egyetemes egyház mai életlehetősége a plébánián és a plébániai közösségekben van.
"A plébánia a krisztushívőknek a részegyházon belül állandó jelleggel megalapított közössége, amelynek lelkipásztori gondozását, a megyéspüspök felügyelete alatt, plébánosra bízzák, aki annak saját pásztora." (CIC 515. kán 1. §) A plébánia fogalmában nem a terület, hanem a közösségi elem a döntő.
A plébános a püspök irányítása alatt működő lelkipásztor, akinek feladata, hogy Krisztus szeretetében, mint jó pásztor, gondozza nyáját. A plébános feladata, hogy közösséget teremtsen, egységben püspökével, munkatársaival és híveivel.
A plébános a plébániának mint jogi személynek törvényes képviselője. Felelős azért, hogy a plébánia javait az egyház törvényei szerint kezeljék.
A káplán a plébános első munkatársa, a plébánossal egyetértésben és az ő felügyelete alatt végzi lelkipásztori szolgálatát.
Az egyházközségi képviselőtestület szervezetét, működését a Püspöki Kar által jóváhagyott szabályzat írja elő. A képviselőtestület megfelelő szervei látják el a plébániai gazdasági tanács és a plébániai pasztorális tanács feladatait.
A kántor a plébánia alkalmazottja, segíti a plébános munkáját. A szent liturgia végzésében az ének vezetésével szolgálja Isten népét. Tevékenysége nagyban hozzájárul a vallásos élet elmélyítéséhez.
Hitoktatók: A hitoktatás elsősorban a plébános és a káplán kötelessége. Az igények szerint azonban világi hitoktatókat alkalmazhatnak, akik megfelelő képesítéssel és főpásztori megbízással rendelkeznek. A világi hitoktatók legyenek közösségben az egyház vezetésével, ne legyenek eltiltva a szentségek vételétől, hívő és példamutató életükkel szolgálják a plébánia ifjúságának lelki képzését. Hitoktatási megbízásukat a plébános előterjesztésére a megyéspüspöktől kapják, minden évben.
A sekrestyés a templom rendjéről, a liturgikus ruhák, és eszközök rendben tartásáról gondoskodó köztiszteletben álló személy.
A zsinat javasolja alkalmas világi szakember bevonását a Gazdasági Tanácsba.
A főpásztor a lelkipásztori bizottság átalakításával és világiak bevonásával hozza létre a Pasztorális Tanácsot. Ez a tanács vizsgálja és mérlegelje a lelkipásztori munkát érintő kérdéseket, és készítsen gyakorlati javaslatokat. A Pasztorális Tanács részeként szükség van a felnőttképzés egyházmegyei szintű összefogására.
A helyettes esperes mellé a hitoktatás ellenőrzésére és segítésére pedagógiai-hitoktatói végzettséggel rendelkező szakember kerüljön.
A képviselő testületek és az egyházi munkatársak évenkénti lelkigyakorlatát és továbbképzését meg kell szervezni esperesi, főesperesi vagy egyházmegyei szinten.
A főpásztor az EPSZ és az esperesek megkérdezése után rendeljen el egy ésszerű átrendezést az esperesi kerületeknél, ill. a társplébániák és filiák hovatartozásáról.
A zsinat javasolja, hogy az egyházmegye terültén lévő katolikus közösségeket három kategóriába osszuk:
Központi plébánia, ahol a plébános lakik. Önálló képviselőtestülete van, vezetik az anyakönyveket és a pénztárkönyvet. A TB, az adóhatóság és minden más hivatal felé a képviseli a társplébániákat és filiákat is.
Társplébánia: ahol a plébános nem helyben lakik. Önálló képviselőtestülete van, külön anyakönyveket vezetnek, de ezeket a központi plébánián őrzik. Az egyházközség önállóan kezeli anyagi javait.
Filia: kisebb közösségek (kevesebb, mint 500 hívő), ahol templom, vagy legalább állandó misézési hely van. Külön nem vezetnek anyakönyveket, ez a központi plébánián történik. Képviselőtestület nincs, de legyen 3-5 tagból álló gondnokság, amely gondoskodik a templomról, és segítségére van a plébánosnak.
Az egy plébános vezetésére bízott közösségek, bár különböző fokú önállósággal rendelkeznek, mégis egy egységet (plébániát) alkotnak a plébános vezetése alatt. Az egységes lelkipásztori ellátás biztosítására hozzanak létre Plébániai Tanácsot. Ennek vezetője a plébános, tagjai a káplánok és 3 személy a központi plébánia testületéből, 2-2 a társplébániák testületéből és 1-1 a filiákból. A fenti cél úgy is megvalósítható, hogy a központi plébánia képviselőtestületébe beválasztják a társplébániák elnökeit, ill. a filiák egy-egy képviselőjét.
Az egyházközségek vezetése a jogban meghatározott módon rábízható egy diakónusra vagy egy megfelelő lelkipásztori kisegítőre.
Ahol 5 évnél korábban történt a képviselőtestületi tagok kinevezése, ott egy éven belül meg kell újítani a testületet.
A zsinat javasolja a megyéspüspöknek, hogy a különböző pasztorális területek irányítására felelősöket nevezzen ki.
Ismerjük meg templomunkat!
A Szent Anna székesegyház főoltárán, a tabernákulum jobb oldalán magasodó szobor Nagy Szent Leót ábrázolja aki 440-461-ig volt pápa és az V. század legjelentősebb egyéniségei közé tartozik.
Toszkániai nemesi család sarja, és már 430 körül - mint fődiakónus - igen befolyásos személy volt a pápai udvarban. Alapos teológiai képzettség, spekulatív készség, biztos ítélőképesség és problémaérzékenység jellemezte. Az idők jelei iránti fogékonyságát és gyors reagáló képességét az egyház egységének védelmére kamatoztatta. Éppen Gallibában járt békeközvetítőként, amikor meghalt III. Sixtus és távollétében őt választották egyházfővé. Gyakran tanított a pápaság lényegéről, "amelynek méltóságát egy méltatlan utód sem csorbíthatja". Hangsúlyozta: különbség van a hivatalt viselő és a hivatal között, Péter utódjában azt tiszteljük, "aki örökre magára vállalta az összes pásztor és a rájuk bízott nyáj gondját. Miként mindig érvényben marad az, amit Péter Krisztusról hitt, úgy az is megmaradt mindig, amit Krisztus Péterben alapított."
Munkálkodott a hit és az egyház szervezeti egységének megőrzésén, mivel Rómában erős befolyásra tett szert a manicheus szekta, amely Észak Afrikából szivárgott be és minden erkölcsi törvényt figyelmen kívül hagyott. Hispániában is eretnekség ellen kellett küzdenie, de a legnagyobb gondot a keleten fellépő monofizita eretnekség jelentette.
Egy Eutychész nevű szerzetes tagadta Krisztus kettős, isteni és emberi lényegét. Leó 449-ben a híressé vált dogmatikus levelében a Szentírás alapján meggyőzően bizonyította az isteni és emberi természet Krisztusban, egyetlen személyben való összekapcsolódását. Az efezusi, ún. "rablózsinaton" nem olvasták fel a pápa levelét, s e felindulás hatására meghalt a később szentté avatott Flavianus pátriárka. Miután a császár baleset áldozata lett, az új császár, Markianosz, aki birodalma egységét a hit egységével kívánta megszilárdítani, a kalkedoni zsinaton (451) olvastatta fel a pápa tanítását. A részvevők közfelkiáltással jelentették: "Ez az Atyák hite, az Apostol hite! Péter szólt Leó által!"
452-ben külső veszedelem jelentkezett, Attila hun hordái dúlták fel Észak-Itáliát, majd Róma ellen vonultak. A pápa lóháton fegyvertelenül megy elébe és - ahogy Raffaello megfestette -, Attila a pápa feje felett, kivont karddal, Szent Pétert és Szent Pált vélte látni, és a hunok elvonultak Róma alól. 455-ben Geiserich vandáljai törnek Rómára, a fosztogatást ugyan nem sikerült megakadályoznia Leónak, de a lakosságot a pápa kérésére nem gyilkolták le, és nem gyújtogattak a városban.
A római keresztényeket mértékletességre, böjtre és szegénygondozásra intette. Betartatta a Damasus pápa által bevezetett négy rövid böjti időszakot, az un. kántorböjtöket. A péteri teljhatalom eszméje áthatotta minden tettét. Talán annak is szimbolikus jelentése lehet, hogy a pápák közül őt temették el elsőnek a Szent Péter templomba. Az egyház november 10-én emlékezik meg róla, és így könyörög: "Istenünk, ki soha nem engeded, hogy sziklára épült egyházadon a pokol kapui erőt vegyenek, kérünk. segíts minket, hogy Nagy Szent Leó pápa közbenjárására igazságodban szüntelenül megmaradjunk, és híved szerte a földön békességben éljenek."
Orosz Lőrinc, prépost
"Taníts meg akaratod teljesítésére, mert te vagy az én Istenem. Jó lelked vezessen az egyenes úton!"(142. Zsoltár)
Három évvel ezelőtt ezzel az újmisés jelmondattal indultál el a Szent Anna Székesegyház oltárától, hogy Isten akaratát teljesítve hirdesd evangéliumát és szolgálj a szentelési oltárnál. Három év elteltével köszönetet mondunk áldozatos munkádért, melyet egyházközségünkért és annak gyarapodásáért tettél. Úgy érezzük hogy megtaláltad a közös hangot mindannyiunkkal, idősekkel és fiatalokkal, kicsikkel és nagyokkal egyaránt. A gyerekek felkészítése a karácsonyi pásztorjátékokra, az ifjúsági találkozók szervezése, a nyári hittanos táborok lebonyolítása, a keresztény bálok rendezése, a családos hittanok és még sokáig sorolhatnánk, mind azt tanúsítják, hogy eredményes és gyümölcsöző a munka, amit ezekért tettél. Kívánjuk, hogy ez a munkakedv továbbra se szűnjék meg benned!
Szeptembertől Isten akaratát teljesítve Rómában folytatod tanulmányaidat, melyhez az Úr segítségét kérjük számodra. Bízunk Isten kegyelmében, hogy római tanulmányaid befejeztével még visszavezérel Debrecenbe. Addig is a Jóisten áldása kísérje további utadat, és ne feledd el, hogy hálatelt szívvel gondolnak rád és imádkoznak érted a debreceni hívek!
Dalmadi Éva
Nyizsnyánszky Lajos atya, a Jézus Szíve plébánosa, negyvenöt évi hűséges szolgálat után nyugdíjba vonult. Kérjük Istentől, jutalmazza meg őt jobb egészségben megélt derűs évekkel. Érezze magát továbbra is Jézus Szívében! Ugyanezzel a jókívánsággal köszöntjük Szegedi Kálmán atyát, aki az alábbi gondolatokkal lép az Úr új szőlőjébe:
Ezzel az énekverssel köszöntem el Demecsertől, és ezzel érkeztem Debrecenbe. Egy új hely, új kezdet mindig félelmet kelt, de ha Isten velünk, nem kell aggódnunk. Én is ilyen lelkülettel és bizalommal kezdtem meg munkámat a Jézus Szíve plébánián. Papi életem során megtapasztaltam azt, hogy Isten irányítja az életemet. Többször tanúsítottam jónási magatartást, de végül mindig az ő akarata valósult meg, és el kellett mennem "Ninivébe". A legfontosabb feladatomnak tekintem hirdetni az Úr üzenetét, az evangéliumot. Tudatában vagyok annak, hogy én csak vetek és öntözök, de a növekedést Isten adja.
Az most a célom, hogy megismerjem az egyházközséget, felmérjem a teendőket, lehetőségeket. Az utóbbi idők gyakorlati tapasztalata az, hogy csak ott van élet az egyházközségben, ahol közösségek működnek, és így lesz a plébánia közösségek közössége. Ez a legtágabb csoportokat, társulatokat is felöleli, de nem zárja ki a mai idők újszerű közösségeit sem. Szükség van olyan munkatársakra, akik képesek áldozatot vállalni egy-egy csoport szervezésében, vezetésében.
A mai idők a szentpáli evangelizációt idézik: Pál megalapított egy-egy közösséget, majd megfelelő vezetőre bízta. Ő ment tovább, hogy teljesítse az Úrtól kapott küldetést, de a távolból is buzdított, irányított, s a közösség élt és növekedett, mert tudott önálló lenni. Az ilyen típusú egyházközség lesz valószínűleg életképes, de ebben nyilvánvalóan megvan a maga helye a hagyományos közösségek működésének is.
Nem úgy jöttem ide, hogy most itt ilyen és ilyen közösséget szervezek. Először szeretném megismerni az embereket és a lehetőségeket. Legtöbbször önmagukat kínálják az alkalmak, csak fel kell ismerni, támogatni, s a mag csírázásnak indul.
Kérem Istent, segítsen kegyelmével, s akkor nem kell félnem, aggódnom. Szeretném teljesíteni a küldetést, amit ő bízott rám.
A Szent Család "újszülött" káplánját Kása István váratlan távozása miatt főpásztorunk a Szent Anna plébániára helyezte. Az idén szentelt Kerekes László így vall önmagáról:
1973-ban születtem. Édesanyám 30 évig látta el Hajdúszoboszlón az egészségügyi védőnői szolgálatot. Diakónussá szentelésem előtt, 2000. májusában költözött át az örök életbe. Édesapám nyugdíjas, korábban a TIGÁZ-nál dolgozott, műszaki ellenőrként. Van egy húgom, aki férjével és két gyermekével Debrecenben él.
Mind az általános iskolát, mind a középiskolát Hajdúszoboszlón végeztem, a Közgazdasági Szakközépiskolában érettségiztem 1991-ben. Érettségi után két éves külkereskedelmi tanfolyamot végeztem el, majd két évig dolgoztam egy könyvelő irodában, Debrecenben.
Bár vallásos nevelésben nem részesültem, de a szeretet mindig jellemző volt családunk életére. Húsz évesen kezdtem el járni templomba. Látva plébánosom, Varga Béla atya életét, valamint az imádság által egyre jobban megtetszett a papi hivatás. 1995 őszén megkezdtem teológiai tanulmányaimat Veszprémben, majd 1996 - 2001-ig az egri szemináriumban folytattam.
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye szolgálatára szentelt fel Bosák Nándor püspök atya 2001. június 16-án, a nyíregyházi társszékesegyházban. A Szentírásból a következő újmisés igét választottam: "Aki megteszi Isten akaratát, az él örökké." (1Ján 2,17) Ezúton is hálát adok Istennek, hogy meghívott a szent szolgálatra, s köszönöm a támogatást mindazoknak, akik lelki és anyagi téren segítettek.
Lelkipásztori szolgálatom első állomáshelye _ felszentelt papként _ Debrecenben van. Diakónusi szolgálatomat Újfehértón és Nyíregyházán töltöttem. A plébánia mellett még a Szent József Gimnáziumban fogok lelkipásztorként, illetve hitoktatóként szolgálni. Ennek teljesítésében a szülők, és a tanárok segítségére lesz szükségem, mivel csak velük együttműködve van esély a fiatalok keresztény emberré nevelésére.
Bízom Isten kegyelmében: amint eddigi életemben megsegített, meg fog segíteni ezután is. Figyelek terveire, mert aki megteszi akaratát, az örökké él.
* * *
Tóth László helyett 2001. augusztus 1-től Tamaskovits László látja el a Szent Anna plébánia kápláni feladatait. Bemutatkozását következő számunkban közöljük. (Szerk.)
Szabó Sándor Bertalan, fiatal domonkos szerzetes kapcsolata városunkkal 1992 őszén kezdődött, amikor novícius évének első tíz hónapját Debrecenben töltötte. Mészáros Domonkos atya volt a novícius mestere. Úgy köszöntünk el tőle akkor: visszavárjuk! Július óta a Szent László plébánián szolgálja Istent és az embereket. A lap olvasóinak így mutatkozik be röviden:
"1974-ben születtem Sopronban. Középiskolai tanulmányaimat is ugyanebben a városban végeztem. Gyermekkorom óta domonkos szerzetesnek készültem. Már akkor olvastam Szent Domonkos, Sziénai Szent Katalin és Árpádházi Szent Margit életrajzát. Közvetlenül érettségi után léptem be a Domonkos Rendbe. Rendi életem, az újoncidő Debrecenben kezdődött. Négy évig tanultam Franciaországban (Bordeaux, Toulouse) és három évig Svájcban (Fribourg). 2000 szeptemberében szenteltek pappá Szombathelyen, a rendi templomunkban. Az Evangéliumot akarom hirdetni az Egyház és a Domonkos Rend szolgálatában. Papi jelmondatom: "Szentélyedben hadd jelenjek meg előtted, hogy lássam hatalmad és dicsőséged. Mert irgalmad többet ér, mint az élet, hadd magasztaljon ezért ajkam!" (Zs 62,4-5)"
Kedves Szülők! Ti akikhez most szólok mindannyian kiskorú gyermeke(ke)t neveltek. Bizonyára mindannyian emlékeztek arra, hogy néhány éve az oltár előtt milyen komoly ígéretet tettetek Istennek. Holtotokig tartó hűséget, a gyermekek elfogadását és keresztény nevelését. Ezek igen nehéz feladatok. Tudnotok kell, hogy ezek _ különösen az utóbbi _ megvalósításában nem vagytok egyedül. Mellettetek áll az egyház, és a helyi plébánia közössége, segítségetekre vannak a papok és a hitoktatók. A ti munkátokra, mint alapra épül a mienk, hitoktatóké. Ti voltatok gyermekeitek első hitoktatói születésüktől számítva 4-6 évig. Igyekeztetek gyermekeiteknek olyan környezetet biztosítani, ahol ők fogékonnyá válhatnak a vallásosságra. A szülői szeretetben és megbocsátásban fedezik fel a gyermekek Isten irgalmasságát. A családban csírázik ki a szeretet mellett a bizalom és a hála. Az a bensőséges családi környezet, melyet kialakítotok, elindíthatja gyermekeiteket Isten felé. Nekik is folyamatosan táplálni, érlelni kell a hitüket. Ezt segítitek elő, amikor együtt imádkoztok és közösen mentek szentmisére. Ahhoz azonban, hogy az esetleges későbbi hitetlenségnek ne legyen oka az ismeretek hiánya, szükségük van tervszerű oktatásra, nevelésre is. Ezt valósítjuk meg a plébániai és az iskolai hitoktatásban.
A lelkipásztori tevékenységben elsőbbsége van a hitre nevelésnek. Célunk az, hogy a gyermekeket Jézushoz vezessük, hogy mindenki szoros közösségbe kerüljön vele. Ezért a hittanórákon nem csak oktatás folyik, hanem példaadás formájában nevelés is. Tudnotok kell, hogy a hitoktatás csak úgy lehet eredményes, ha az nem csak tananyag marad, hanem a vallásos élet mindennapi gyakorlatát is jelenti. Ezért nagyon fontos, hogy a gyermekek napi tevékenységében helyet kapjon az ima, és rendszeresen járjanak szentmisére, s amikor elérkezik az ideje, szentségekhez járuljanak. Ebben a hitoktatók mellett elsősorban ti adjatok példát! Ezért saját hitetek és vallási ismereteitek folyamatos elmélyítésére is gondot kell fordítanotok. Gyermekeiteknek nem csak azt kell megtapasztalniuk, hogy nagyon szeretitek őket, hanem legyen egyértelmű számukra az is, hogy el vagytok kötelezve Jézus, és az egyháza mellett.
A hittanra járó gyermekek nem csak a vallásos ismeretekben gyarapodnak, hanem egész évben tapasztalhatják, milyen jó együtt lenni azokkal, akik ugyanúgy szeretnének Jézushoz hasonlóvá válni, mint ők. Ennek érdekében sok közös programot szervezünk nekik az év folyamán. Versenyeken összemérhetik tudásukat, zenés összejöveteleken szórakozhatnak, kirándulhatnak, táborozhatnak stb. Ezek mind a krisztus közösséggé kovácsolódást segítik elő.
Jézus azt mondta: Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket! Minden gyermeket szeretettel várunk az iskolai vagy plébánia hittancsoportokba, azokat is, akik még nincsenek megkeresztelve, mert Isten mindenkit meghívott az Ő országába.
Kedves szülők! Keressétek meg az óvodában, iskolában, vagy a plébánián a gyermeketeknek megfelelő hittancsoportot, s engedjétek, hogy a közösségi életben is részt vegyenek! . Ne álljatok le a tanulással az elsőáldozás, vagy bérmálás után sem, örüljetek velünk együtt hitük folyamatos növekedésének.
Tné KT.
A Svetitsben az énekes zenei nevelésnek igen nagy hagyományai vannak, a régmúltból és a közelmúltból is. A régmúltat Forrai Magdolna M.Gregoria nővér neve, a közelmúltat a jelenleg is működő ének tanárok ill. az iskolavezetés részéről a kedvező körülmények tudatos kialakításában kifejeződő pártfogás fémjelzi. Ezekre a gyökerekre építve született meg idén az énekes iskola.
Az általános iskolában évfolyamonként egy osztálynyi gyerek számára, a gimnáziumban fakultáció keretében valósul meg a zenével való nevelés. Az ének órák ill. énekkari foglalkozások (kiegészülve egyéni hangképzéssel hetente) együttes órakeretében gyakorlatilag megvalósul Kodályi álma, a mindennapos éneklés.
Mire is jó ez a mindennapi éneklés? Simone Weil szerint az iskolai tanulás legfőbb feladata, hogy megtanítson figyelni és ezen keresztül imádkozni és lényeglátóan élni, hiszen a figyelem magatartása az, ami az imádságban és a minőségi életben is jellemzi az embert. Korunkban, amikor a túlterheltség, a fáradtság, a szétszórtság sokkal inkább jellemzi az élet bármely területét, mint az előbb említett figyelő jelenlét, óriási ajándéka lenne ez az iskolának, ha erre tanítana.
Ezt a belefeledkező figyelmet bármilyen tantárgyban, bármilyen iskolai feladatban meg kellene céloznunk, de én most a közös éneklés figyelemfejlesztő hatását emelném ki. Énekelni csak a teljes figyelem és készenlét állapotában lehet. A többszólamú énekléshez ezenkívül szükség van az ember osztott figyelmére is, és egyúttal fejleszti is azt. Ezt tartom a közös éneklés legnagyobb áldásának a lelki nevelés tekintetében. Ezenkívül nyilvánvalóan alkalmazkodásra tanít, alázatra, odaadásra, s teszi ezt könnyedén, játékosan, élményszerűen. Tanít a közösségi lét alapvető átélésére, hiszen egyetlen ember figyelmetlensége tönkreteheti az egészet. A közös éneklés megtanít arra, hogy magasabbrendű dolgot tudunk létrehozni közösen, mint az egyéni produkciónkban. A közös éneklésen keresztül találkozhatunk a kultúra legmagasabb rendű alkotásaival; kevesen lehetnének aktív részesei pl. egy Pergolesi: Stabat Mater megszólaltatásának szólistaként _ kórusban pedig bárki számára hozzáférhető.
A lelkiek mellett szellemiekben is gazdagít a közös éneklés. Egyéb képességeket is fejleszt: logikai képesség, koncentráció, memória, képzelet, mozgáskoordináció, azonkívül segíti a nyelvtanulást. Nemzeti kultúránk őrzésének egyik legfőbb eszköze és lehetősége a zenekultúra ismerete és ápolása, amit csak kicsi korban elkezdve lehet hatékonyan megtenni. A globalizáció korában egyre fontosabbá válik világszinten is. Azonkívül Magyarországot pontosan a zenekultúrájáról ismerik világszerte. Tehát múltunkban van a jövőnk.
Az iskolanővérek karizmájához és szellemi örökségéhez is hozzátartozik a zeneszeretet. Alapítóink, Terézia anya és Karolina anya személyesen is fontosnak tartották a művészeti nevelést.
A liturgia méltó ápolása is megköveteli képzett énekesek jelenlétét a katolikus iskolában, megajándékozva egyházunkat, a kultúrát szerető és hagyományainkat ismerő új nemzedékkel. Igen szép és lelkesítő feladatai és nagy reményei vannak tehát énekes iskolánknak. Sokan örülünk, hogy itt, a debreceni Svetitsben megszülethetett.
Nagy M.Vera ének tanár
Aki a Szentírást gyakran forgatja, annak egy-egy kifejezés sajátjává válik kiváltképp, ha gondban, szükségben idézi fel, és eligazítást, erőt kap általa. Ezért gondoltam, hogy egy csokorra valót az Újszövetségből közreadunk. Ha ezeket fohászként mondogatjuk, elmélkedésünk, imádságunk biblikus alapúvá válik.
„Tegyétek amit mond" (Jn 2,6) A kánai menyegzőn Mária mondta a szolgáknak ezt, és mindazoknak mondja, akik keresik a jót, igazat, szentet. Akarnak valakihez tartozni. Akkor is érvényes, ha az ember régóta Jézussal él, így biztathatja magát Mária szavával a Mester követésre. Az eredményt a szolgák nem tudták előre, mégis követték az utasítást. A szolgálat szelleme ma is a megbízhatóság a közösségi élet alapja.
„Uram kihez menjünk? Neked örök életet adó igéid vannak" (Jn 6,68). Amikor az ember választás elé kerül, vagy nemigen fontos senkinek, akkor érdemes magunkat ezzel erősíteni, de akkor is, amikor a földi dolgok hiába valóságát látjuk, nem érdemes olyanhoz ragaszkodni ami nem segít a hazatérésben, de személyekre is vonatkoztathatjuk. Aki erre rájön, tudja hol az igazság, tudja ki élete vezércsillaga.
„Valami még hiányzik neked" (Lk 18,22.) Jézusnak megtetszett a gazdag ifjú, látott benne fantáziát: mi mindent ki lehetne belőle hozni, hová emelkedhetne a kegyelem erejével. Ő tudta mi hiányzik neki, csak az ifjúnak nem volt elég mersze, hogy radikálisan szakítson a földi kötelékekkel, és leverten távozott. Tudom-e mi hiányzik nekem? A lényeges hiányzik, vagy kevésbé fontos dolgok után rohangálok?
„Fölkelek és atyámhoz megyek" (Lk 15,18) Amikor az ember mélyre süllyed, nem segítenek rajta, hanem átlépnek, levegőnek nézik, akkor jut eszünkbe az atyai ház áldása. Mindegy, most már bármi lesz, hazamegyek és bevallom vétkeimet, bocsánatot kérek, tudom nem vagyok méltó, magam felett mondok ítéletet és nem más felett. Az életben az Úr kegyelmére és magamra számíthatok, nekem kell hitvallást tennem. Önállóan is kell szolgálni, szeretni, csak tudjuk a hazavezető utat, irányt. Nem a félelem viszi haza a bűnöst, hanem az Atya iránti bizalom.
„Menj, de többet ne vétkezzél" (Jn 8,11) Aki megismerte a szégyen nyomasztó voltát, a bűn elleni küzdés keserveit, az ismételgeti a Jézus bátorító szavait. Én nem akarok oda visszaesni. A lelki élet nem bírja el a kétfelé sántikálást; vagy mellette vagy ellene! Nem lehet úgy élni, hogy majd meggyónóm, megbocsát az Úr. Az igazi megtéréseknek van elkötelezettsége a mély lelkiség iránt.
„A jobbik részt választotta" (Lk 10,42) Mindig gondolkodni kell cselekedeteink, döntéseink kapcsán, hogy a jót ne rontsuk el, ne kelljen bánkódni később, ne legyen makacs az ember. A jó szóra nemcsak gyermeknek kell hallgatnia! Midig távlatokban, az örök élet fényében kell szemlélni a földi dolgokat.
„Menj és tégy hasonlóképpen" (Lk 10,37) Szükséges az embernek a jó példa. A szentek testvéreink és társaink, és nekünk is Jézus példáját kell magunk előtt látnunk. Ahogy ő tette, amire ő hivatkozik, az nekünk is mérce. Nem elég kritizálni embereket, helyzeteket, jó tanácsokat osztogatni, hanem meg is kell tenni a jót, még akkor is, ha nem tudja a másik ember, hogy ki tett vele jót. Bizony elől menni és egyedül tenni nem könnyű, mert nem mindenki bírja elviselni, hogy kihasználják. Nem az megy be a mennyek országába, aki mondogatja: Uram, Uram, hanem aki meg is teszi Isten akaratát.
„Uram, jó nekünk itt lennünk" (Lk 9,33) Az Úrra találás a vele való találkozás, egyesülés örömét, boldogságát, élményét fejezi ki Szent Péter lelkes felkiáltása. Kellenek az ember számára ilyen élmények, hogy amikor jön a szárazság vagy a szenvedés, akkor is maradjunk hűségesek. A mennyei boldogság előízét fejezi ki ez, de itt a földön nem lehet maradandóvá tenni. Sok minden beárnyékolja, de az ilyen élmény emléke is nagy kincs, amikor át kell vergődnünk a szűk úton. De azt is tudnunk, hinnünk kell, hogy az út végén vár Valaki.
Orosz Lőrinc, prépost, plébános
Az ebesi fíliának, a Szent Anna székesegyház leányegyházának korábbi építés- és működéstörténetét jól ismerik a Figyelő kedves olvasói. Most csupán a csodás kis templom harmadik alkalommal sorra kerülő búcsújáról szólnék néhány szót.
Augusztus 10-én, a védőszent, Szent Lőrinc ünnepén délután 6 órakor kezdődött a szentmise, amelynek fő celebránsa és szónoka Szenes József, hajdúböszörményi plébános volt, akivel Varga Béla hajdúszoboszlói, és Orosz Lőrinc debreceni plébános atyák együtt mutatták. be az ünnepi áldozatot.
József atya felemelő szentbeszédében Szent Lőrinc hármas példáját állította a hívek elé: a szent feltétlen hitét, amely erőt adott neki a kegyetlen tűzhalál elfogadására, a szentatyához való hűségét, (ma is mennyire időszerű téma!), és a szegények iránti szeretetét és segítőkészségét .(Sajnos, ez utóbbi sem vált időszerűtlen feladattá napjainkban sem.)
A szentmise kedves kiegészítő színfoltja volt a két kisgyermek Lőrinc atyának szóló köszöntője. Őket Margit néni, Horváth Ferencné készítette fel, ahogy Lévai Annamáriát is, a jelenlegi pszichológus hallgatót, aki 10 évvel korábban elemista gyermekként köszöntötte az atyát. Érdemes a beszéd egy szép, Nagy Lászlót idéző gondolatát megjegyeznünk: a hitet is "át kell vinnünk a túlsó partra!"
A szentmise után a helybeliek agapéra invitálták a megjelent híveket, majd az egyházi személyeket részesítették szeretetvendégségben. Ezen jelen volt Bosák Nándor püspök úr, Fodor András püspöki helynök, irodaigazgató, és több papi személy. Köszönjük Erzsike néninek, Marikának és a sok áldozatkész ebesi asszonynak és férfinak minden fáradozását. A jó Isten áldását kérjük rájuk.
Bérces Mária Klára
E gondolat köré fűzte szentbeszédét a június 24-iki templombúcsún Nyizsnyánszky Lajos atya, aki csak halvány sejtetéssel utalt arra, hogy rövidesen visszavonul. Választott témája a Jézus Szíve litániának talán az egyik legmélyebb, "legkrisztusibb" gondolata. Jézus Szívében egyesül az igazság és az igazságosság. Ez nem egy "emberszabású" igazság, nem "emberléptékű" igazságosság. Nem az az igazság, amelynek emberi kéz emel palotát Hágában, Madridban vagy Brüsszelben, Párizsban vagy Budapesten.
Ez az igazság az apa igazsága, aki tékozló fiát úgy fogadja vissza otthonába, hogy fényes lakomát rendez számára. A pásztor igazsága ez, aki elhagyja kilencvenkilenc juhát, hogy az elveszett századikat megkeresse. A szeretet igazsága ez, amely meg tud bocsátani a bűnösnek, hiszen Krisztus a bűnösökért is meghalt. Ő, aki bűn nélkül való volt, vállalta értünk a kereszthalált. Ő, akit Pilátus, bár nem talált bűnösnek, mégis halálra ítélt. Miért? Mert a római helytartó emberi mértékkel mért. Mert hatalomféltésből engedett azoknak az álnokoknak, áskálódóknak, megtévesztetteknek(?), félrevezetetteknek(?), akik "feszítsd meg"-et kiáltottak Jézusra.
Isten annyira szeretett minket, hogy egyszülött fiát adta értünk - tanultuk a katekizmusban. "Krisztus meghalt értünk amikor még bűnösök voltunk" - idézi Lajos atya. "Most, hogy vére által igazzá váltunk, még sokkal inkább megment bennünket haragjától" - áll a folytatás Szent Pálnál. (Róm 5,9).
Jézus szent Szíve úgy az igazságosság és szeretet tárháza, hogy egyben kegyelmét árasztja ránk, hogy erőnk legyen élni az ő igazságának szellemében, a hitnek szellemében. Hogy szeressük mi is (ó, mily nehéz sokszor!) felebarátainkat, még ellenségeinket is. Jézus szívünkbe vési parancsait. Engedjük be oda azokat! S ne csak a búcsúk alkalmából, mikor megtöltjük - mint most is - a virágdíszbe öltöztetett templomot - legyen köszönet érte a Rózsafüzér-társulat lelkes tagjainak! -, hanem mindig! Tárjuk ki szívünket Jézus szent Szívének a hét minden napján! Minden imánk, minden fohászunk akkor - jelképesen - egy-egy virágszirommá válik, hódolatul az Oltáriszentségben állandóan jelen levő Krisztusnak.
Bérces Mária Klára
Engesztelő imakilenceddel készült a debreceni Szent István templom közössége az idei, millenniumi búcsúra. Különösen bensőséges volt az utolsó három nap, amely lelkigyakorlat formájában zajlott. Ennek lelke, vezetője, irányítója Farkas András atya volt, aki szerényen mindig háttérbe húzódott, amikor vendégszónok szólt a hívekhez.
Ilyen vendégszónok volt 19-én, vasárnap délelőtt Felföldi László atya, aki az imádság fontosságát állította szentbeszéde középpontjába. A Szentatya megfogalmazására utalva hangsúlyozta az imádság művészet jellegét. Az ima bensőséges kapcsolat Istennel. Erre a kapcsolatra különösen nagy szükségünk van manapság. A sátán legnagyobb cselvetése számunkra éppen az imától való elvonásunk. Kínál helyette földi élvezeteket. És mi az eredmény? A kiégés, a testi-lelki nyomor, amibe az anyagiaknak, a testi gyönyöröknek és egyéb "pótszereknek" a hajszolása vezet. A megoldás: az ima és az értelmes cselekvés közti helyes arány megtalálása.
20-án, a búcsú napján, újmisés pap, Kerekes László atya mutatta be a szentmisét, aki papi hivatását a Szent István plébánia közösségében ismerte fel. Szentbeszédét a "Múltunk a reményünk, Krisztus a jövőnk!" gondolat jegyében építette fel. Hangsúlyozta államalapító szent királyunk szerepét a magyarság évezredes fennmaradásában. Rámutatott Szent István Intelmeinek időszerűségére.
Az volt számomra a legmegindítóbb, hogy a szentmisék után a hívek nem siettek haza, hanem tovább imádkoztak, énekeltek a templomban. Az orgona hangját átvette a fiatalok ének- és hangszer kórusa, amely csodásan illett szövegben és zenében László atya újmisés áldásához, és András atyának, _ kezében az Oltáriszentséggel _ minden egyes hívő fölött egyénre szabottan mondott imájához.
Bérces Mária Klára
Úgy vélem, egyházközségünk múltjának eseményeit tudatosítanunk kell, mert ezek alkotják a múlt, jelen és jövő pillérein ívelő hidat, az idő két partja között zajló társadalmi folyamatok fölött.
Az I. világháború 600 ezer magyar hősi halottját siratta a korabeli nemzedék és a mai utókor még mindig emlékezik rájuk, ahogyan a II. világháború áldozataira is. Az áldozatok mellett tetemes és máig pótolhatatlan anyagi veszteségeink is voltak. Debrecen keresztény egyházainak harangjait jórészt elvitték ágyúgyártás céljaira.
Kevesen tudják, hogy a Szent Anna templom harangjai közül hármat vittek el a "háborúba". Széphangú, messze csengő, dallamos búgásuk örökre elveszett. A Nepomuki Szent Jánosnak ajánlott, 4370 fontos legnagyobbikat, a Szalézi Szent Ferencről nevezett 715 fontosat, az 53 fontos lélekharangot értelmetlen háborús célokból elveszítettük. A négy harang kegyes adományokból készült a múlt század elején, amikor a tornyok végleg elkészültek. Csak a Szent Annának ajánlott, 2178 fontos maradt meg a jobb oldali toronyban, mely ma is szól.
A református egyház 16 harangja közül: a Nagytemplomból hármat, a Kistemplomból egyet, Ispotályból kettőt, a Kossuth utcai és Árpád-tériből négyet vitt el a háború esztelen vihara.
A II. világháború városunkban a légibombázások miatt okozott károkat a harangokban. Az 1944. június 2-i amerikai szőnyegbombázás az Ispotály templomot földig lerombolta. A templomtorony tetejétől az alapjáig félben megmaradt, egy bomba kettészelte. A Nagytemplom szovjet légibombázás miatt tűzvész áldozata lett, 1944. szeptemberében.
A hazánkat sújtó vörös terror diktatúrája, uralma mindenhatóságától eltelve, a déli harangszót az egész országban parancsszóra betiltotta. Pedig azt az egész világra kiterjedően, a török felett aratott nándorfehérvári magyar győzelem emlékére XI. Ince pápa rendelte el, hirdetve a magyarok hősi helytállását, amellyel megvédték Európát a törökök terjeszkedésétől.
Többéves hallgatás után csak 1956. október 23-án délben szólalt meg az egyetemi templom ismert harangszava déli 12 órakor, a Magyar Rádióban., a következő szavak kíséretében: "Hazudtunk nappal, hazudtunk éjjel, hazudtunk minden hullámhosszon." Tudomásom szerint a Szent Anna egyházközség terve és Orosz Lőrinc prépost-plébános atya kívánsága, hogy a másik toronyba is kerüljön a jövőben egy új harang.
Isten segítse ezt a nemes törekvést!
Vasváry József
Amikor templomunk védőszentjének, Keresztelő Szent Jánosnak napját ünnepeltük, azon elmélkedtünk, vajon miért épp ő lett a sámsoni katolikus közösség patrónusa. Községünkben a római katolikus hívek kisebbségben vannak a református többséggel szemben, de minduntalan szembesülnünk kell a legkülönbözőbb szekták feltűnésével is. Épp ez teszi szükségessé, hogy Szent Jánoshoz hasonlóan mi is az Úr útjának készítésére vállalkozzunk, s hogy a tiszta forrást, az állandóságot képviseljük ebben a bizonytalan világban.
Verdung József atya 1950 óta igyekezett élő közösséget kovácsolni híveiből, rendszeresen látogatta a családokat, az idős embereket, egyszerű, derűs lénye a nem-keresztények felé is megtalálta az utat. 48 éven keresztül látta el nálunk a plébánosi teendőket, közöttünk öregedett és halt meg, hívei kérésére itt is helyezték örök nyugalomra. Sírján így három év után is mindig friss a virág. Elvesztése megrázta közösségünket és féltünk, hogy "pásztor nélkül maradt a nyáj", hogy már nem lesz, aki utána menjen az elkallódottaknak, de hála a Gondviselésnek, nem így történt. Kis közösségünk fennmaradt, tovább él a Rózsafüzér Társulat, a Szent Mónika Közösség, az iskolában kialakultak a hittan csoportok és András atya vezetésével immáron a közép- és felsőbb iskolások számára is indítottunk egy Szentírás-olvasó csoportot. A kisebbek számára az Anyák napjára és nagyobb keresztény ünnepeinkre való készülések jelentenek külön találkozási lehetőséget. Reméljük, hogy mindez segít abban, hogy minden korosztály megtalálja helyét közöttünk és szeretnénk, ha ez az új évezred számunkra is a megújulást hozná.
A magunkra találás évei ezek, igyekszünk magunk megszervezni közösségi alkalmainkat, amíg nem lesz saját papunk. Mindebben maximálisan segít minket Fodor András atya, aki az önállóságra nevelés mellett nagy súlyt helyez a gyerekek és fiatalok megtartására, megnyerésére, illetve arra, hogy megszüntesse elszigeteltségünket. Az elmúlt egy-két esztendőben Sámson képviselte magát egyházmegyénk szinte minden fontosabb eseményén: a templomszenteléseken, papszenteléseken, templombúcsúkon, külön busznyi ember vett részt a máriapócsi zarándoklaton, hárman Csíksomlyóra is eljutottunk, fiataljaink közül pedig négyen együtt táboroztak a Szent Család templom hittanosaival. Ezek az alkalmak megújulást, megerősödést jelentenek, a "testvérem van millió" érzését keltik, és remélhetőleg kialakítják azt a magot, ami aztán szárba szökken közösségünkben, községünkben.
Természetesen számtalan nehézséggel is szembe kell néznünk: nincs hétköznap szentmisénk, a lelkigondozás is vasárnapra marad, s külön gondunk, hogy az egyetlen misénk 11.45-kor kezdődik, így sok édesanya kényszerül otthon maradni. Lassan kinőjük a kápolnánkat is, az egykor államosított hittantermünket pedig még mindig nem kaptuk vissza, mindennek ellenére bizakodunk, hogy ezek a gondok átmenetiek és megoldhatók.
Ha valaki ellátogat hozzánk, megtapasztalhatja, hogy templomunk régi berendezésével, harmóniumával, a szívvel-lélekkel énekelt énekeivel, vendégszertő híveivel, a liturgiában megőrzött régi imáival egy szép színt képvisel egyházmegyénkben, s hogy a Jóisten itt is ugyanúgy jelenvalóvá teszi magát, mint díszes templomainkban.
Bodnár Csilla Mária
"Mivel már sokan megkísérelték rendben elbeszélni a köztünk végbement eseményeket…jónak láttam én is miután mindennek elejétől fogva gondosan a végére jártam…" (Lk.1,1-4) Július 9-én a várva várt táborozás kezdetét vette a Bükkben. Pontosabban Bélapátfalván, ahol egy kiüresedett kántorlakásban szálltunk meg mármint a szentcsaládos és a sámsoni hittanos ifjoncok. Még érkezésünk napján lemostuk az út porát a helyi Gyári tóban majd a Bélkő hegy lábánál virágokkal borított réten gyűltünk össze (mind a 15-en) közös szentmisére, és igyekeztünk ráhangolódni az előttünk álló hétre.
András atyának (és kuktáinak) köszönhetően, aki helytállt a konyhában is, minden reggel és este finomabbnál finomabb étel került az asztalra. Volt zenés ébresztő, minden nap hegymászás, sokat énekeltünk, majd a nap végén, vacsora után a kertben egy gyertya köré ültünk megbeszélni a hátrahagyott nap élményeit, meg a hit dolgait.
Bolyongásaink a hegyek között: Első alkalommal ellátogattunk a katonasírokhoz, majd a bükki "kövek" közül a 860 m magas Peskő volt a végállomás, ahol a sziklahasadék szélén ünnepeltük a legszebb áldozatot (mintegy mise a világ felett, akár P. Teilhard de Chardin egyik könyvében). Másnap megnéztük a cisztercita apátsági templomot, amelynek oldalánál, egy kolostor maradványai között forrás fakad. Ittunk a vizéből, így megszépülve és megfiatalodva indultunk tovább Szarvaskőre. Útközben málnáztunk énekeltünk betértünk a Gilitka (Szt. Anna) kápolnába, kicseréltük a már elszáradt virágot az oltáron és az egész úton nagyon jól éreztük magunkat. András atya még a csapat vezetését is átengedte. Igaz, ha rossz irányba akartunk haladni, segített. Szarvaskőre érkezve felmentünk a Várhegyre, majd némi keresgélés után egy temető adódott alkalmas helyként tábori misénknek amelyben szent Benedekről, Európa fővédőszentjéről emlékeztünk meg.
Csütörtökre éjszakai túrát terveztünk. Így hát napközben pihengettünk, gitároztunk, énekeltünk, fociztunk. A kertben volt mise, amelynek prédikációja eltért a hagyományostól, ugyanis mi találtuk ki az olvasmány, illetve az evangélium alapján. Közkívánatra tejberizst főztünk, majd sötétedéskor nekivágtunk az útnak, és egy Mónosbél közelében lévő erdőben kötöttünk ki, de nem azért mert eltévedtünk. Felmásztunk egy vadlesre is majd az erdő sűrűjébe értünk. Ott különféle állatok (vaddisznó, őz) csörtetését figyeltük, persze voltak álzörejek is. Egy mészégetőt is kerestünk, de hiába. Helyette világítottak a szentjánosbogarak, hazafelé pedig a telihold.
Pénteken Szilvásváradra kirándultunk, a Szalajka völgybe, ahonnan néhányan felmentünk az ősember barlanghoz. Nagy élmény volt (utólag), hogy rövidíteni szerettünk volna az utat, helyette jól eltévedtünk. A völgyben volt közös szentmisénk, az árral szemben úszó pisztrángok példáján keresztül a keresztény ifjúság nehézségeiről elmélkedtünk. Szombaton Nagyvizsnyóra vitt minket atya a Poloval 3 felvonásban, majd felmentünk a XVI. sz.-ban elpusztult Dédesvárra, végül Bálványra, és a Petőfi kilátóból „néztünk le" a világot. Innen tértünk vissza Bélapátfalvára. Így repült el a hét, és vasárnap délben a miénknél jóval népesebb gyermekcsapatnak adtuk át helyünket.
Király Anna
2001. július 16-án a Szent László templomban baráti beszélgetésre gyűltek össze az érdeklődők. A másodrendi domonkos nővérek életéről Pethő Martina növér beszélt, aki Németországból tért haza kis időre, és a lengyel provinciából néhány vendég kispap tartott beszámolót, Bertalan atya pedig a svájci domonkosokról és az ottani katolikus életről beszélt. Ezt a beszámolót rövidítve közreadjuk:
Svájc (Helvét Konföderáció) huszonkét kantonból áll. Négy hivatalos nyelve van: a német, a francia, az olasz és a rétoromán. Svájcban a katolikus Egyház kisebbségben van. A XVI. században a reformáció igen jelentős sikereket ért el, így a nagyobb városok szinte mind a protestantizmus szellemi központjai: Genf, Lausanne, Basel, Zürich, Bern. Genf a kálvini reformáció centruma. A városban szobrot állítottak a "helvéciai hitvallású nagy férfiaknak", köztük Bocskai Istvánnak is. A katolikus vallást néhány kisebb kanton őrizte meg: Luzern, Fribourg, Valais, Ticino stb. Itt ma is látványosak az úrnapi körmenetek, és a munkaszüneti napok is eltérnek a protestánsokétól.
A kis katolikus egyházmegyék sok viszontagságon mentek át. A berni kormány rendszeresen kitiltotta a szerzeteseket a konföderáció egész területéről. Svájc azért mondott le a területi terjeszkedésről, mert a megszerezhető vidékek lakosai katolikusok voltak. A"Kulturkampf" utolsó következményét, a katolikus püspökségekre vonatkozó korlátozást, csak 2001 júniusában vonták vissza, népszavazás útján. Egyes egyházmegyék (Chur) megtartották azt a jogot, hogy a püspöküket ők maguk válasszák meg. A Szentszék iránti tartózkodó magatartásuk azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy a pápai testőrséget biztosítsák.
A reformáció következtében a szerzetesrendek eltűntek, csak a ferenceseket tűrték meg. 1890-ben jöttek ide az első dominikánusok (franciák, németek, belgák), akik megalapították a fribourg-i egyetemet és a nevezetes Albertinumot. A húszas években kezdett a Rend ténylegesen kibontakozni: 1938-ban már vikáriátus volt, sőt 1953-ban felállították a Provincia Helvetiae-t. A rendi élet központja maradt Fribourg, amely kb. negyvenezer lakosú város. Két kolostor is létezik ma itt: az Albertinum a rendfőnök közvetlen joghatósága alá tartozik, míg a Szent Jácint Rendház a svájci tartomány anyaháza. A két kolostor nagyjából hasonló létszámú: húsz-huszonöt testvérből áll.
A dominikánus élet központja az Universitas Friburgensis Teológiai Fakultása, ahol mintegy ötszáz hallgató tanul. Az egész egyetem kétnyelvű. A Teológiai Fakultáson a legfontosabb tanszékeket továbbra is a domonkosok látják el.
Fribourgon kívül vannak még kisebb rendházak Genfben, Luzernben és Zürichben. Az utánpótlás komoly problémát jelent a svájci tartománynak. A Rend női ága is jelentős: már maga a kivételes környezet is kedvez a szemlélődő életnek. Estavayerban és Schwzyben találunk másodrendi nővéreket. A Neuchateli tó partján, Chablesban élnek harmadrendi nővérek, akik a francia Lataste szellemében börtönből szabadult nők számára kínálják fel a megtérés egyik módját, a szerzetesi életet.
A nehézségek ellenére, Svájc ma is a Domonkos Rend egyik fontos központja, a gazdag szellemi élet, a nemzetközi tapasztalatcserék, az ökumenizmus és a többnyelvűség miatt.
A nap utolsó sugarai megcsillantak a Duna habjain. Az este csendes volt, a halvány fények 20 elcsigázott, de elszánt alakot világítottak meg. A helyszín Esztergom. A rendezvény hivatalos elnevezése: biciklitúra. Vajon milyen kalandokban vettek részt túrázóink ezen a vidéken?
Pilismarót és Dömös környékén gyakran látták őket elsuhanni. Az útjukba eső főbb nevezetességeket mind megcsodálták. Próbára tették képességeiket a gyalogtúra és a kenuzás terén is. Visegrád, Márianosztra, Szentendre és Pilisszentlélek sem maradt ki az útvonalból. De nézzük meg őket közelebbről!
Reggel 7 óra: A szálláson még minden csendes. 7 óra 5 perc: Néhány ideges ember ébresztgeti a többieket: "Ébredjetek, el fogunk késni a miséről!" 7 óra 10 perc: A csapat útban van a legközelebbi templom felé. Mise után még a templomban maradunk zsolozsmára. (A helybeliek ezen roppant bosszankodnak, mert nem tudják miattunk bezárni a templomot.) Eztán elindulunk valami harapnivaló után nézni. Végül 10 óra után sikerül útrakelnünk.
A Duna parton a csapat meg-megáll gyönyörködni a tájban. Vannak, akik egy különös sportot űznek: Azt próbálgatják, vajon van-e bennük elég erő a túra 50 kg alatti résztvevőinek súlyát a hátukon cipelni. Ezalatt természetesen megszabadulnak az olyan akadályozó tényezőktől, mint táska, övtáska stb. Egy ilyen alkalommal az egyik bokorban maradt egy övtáska. "Jaj nekem! Benne volt minden pénzem, a vonatjegyem, a mobiltelefonom! Ha megkerül, pezsgős vacsorával ünnepeljük meg!" _ hangzik egy fájdalmas felkiáltás. Ami a megkerülést illeti, az bekövetkezett. A pezsgős vacsora viszont elmaradt. A pezsgős vacsora költségeit ugyanis bőven fedezte az eltört biciklivillának a kicserélése, miután _ a táska megkerülése utáni örömében _ Ági egy oszloppal találkozott.
No de nemcsak Ági volt az, aki a "biciklitúra hőse" címre pályázhatott volna. A kis csapat hegyen-völgyön, lejtőn-emelkedőn kínlódott felfelé vagy száguldott lefelé. Az utóbbiról kiderült, hogy milyen sok veszélyt rejteget. Márianosztrától a szobi révig az út gyakorlatilag végig egy lejtő. Bőven van lehetőség esésre, bukfencezésre _ annak, aki kedveli az akrobatikus sportokat. Mint kiderült, Zsuzsa is megszállottja a hasonlóknak.
Éppen egy ugratás után kísérelt meg egy előre bukfencet, de ez sajnos nem úgy sikerült, ahogyan eltervezte. Az eredmény: horzsolások a térden, a vállon, a további mozgás nehezen megy. Szentendre felé Zsuzsa már nem tudott a csapattal tartani. Később _ már itthon _ kiderült, hogy kulcs-csonttörés akadályozta ebben.
Voltak, akik aggódtak a csapat erőnléte vagy a biciklijük állapota miatt. A menetet ezért "Állj!", "Együnk!", vagy "Panninak nem jó a váltója!" kiáltások szaggatták meg. De Csaba, Laci és még páran már profik voltak a váltók, fékek szerelgetésében, így a problémák gyorsan megoldódtak.
Volt, akiben túltengett az energia. Visegrádra, a fellegvárba feltekerni nem volt gyenge teljesítmény. A legprofibbak, Éva és Kati is bevallották, hogy egyszer leszálltak a bicikliről. Bezzeg Zoli és Dániel nem szálltak le. Sőt, Dániel a fellegvár aljánál meg sem állva egyenesen továbbtekert, hogy tájékozódjon, vajon a bob-pályán milyen fajta belépők és kedvezmények vannak. Mások még fel sem értek a fellegvárhoz, ő már alaposan tájékozódva tért vissza a fellegvár alá.
A "biciklitúra hőse" címre pályázhatna Racs is, aki különösen a kenuzásban jeleskedett. Elől ülvén a kenu orrában ugyanis ő volt a fő célpontja a véletlenszerűen a kenu elé kerülő ágaknak, fáknak. A többiek többször feltételezték, hogy az elkövetkező ütközések egyikénél elkerülhetetlen lesz a borulás, de hála a kitartó evezésnek, kormányzásnak és egyensúlyozásnak, erre nem került sor. Száraz lábbal léphettek újra a partra.
Mindezeken a kalandokon nem mehettünk volna keresztül, ha nincs Lőrinc atya anyagi támogatása. Különös véletlen, hogy a pilismaróti Szent Lőrinc templom és kertje volt egyik megszokott pihenőhelyünk, ahol hálás szívvel gondoltunk rá.
A változatos programokért és a szervezésért szintén köszönetet érdemel az a magas, szikár alak, aki nem szereti, ha sokat emlegetik és népszerűsítik, ezért nevét itt elhallgatjuk. Reméljük, még sok hasonló túrát fog szervezni, amire örömmel vele tartunk.
Szűcs Ágota
Mint már 11 év óta mindig, most is július végén Oláh Miklós köré gyűltünk vagy negyvenen, hogy néhány napig belemerítkezzünk Isten belőle áradó jóságába. Az idei téma, Istennek a szentekben megnyilvánuló dicsősége, jól illeszkedik az előző években átgondolt, átelmélkedett témákhoz.
Az idén, mint egyik korábbi évben is, Miskolc-Tapolca volt a helyszín, az ottani görög katolikus kollégium minden zegzugát belaktuk. A reggeli szent liturgiát napi négy elmélkedés követte, de jutott idő csendre, meghitt beszélgetésre, családias együttlétre is.
Köszönjük Miklós atya gondos felkészülését, sok áldozatos munkáját és a nagy türelemmel ránk szánt idejét. És köszönjük Istennek Miklós atyát.
KVI
A Szent Család plébánia hittanos gyerekeinek nyári szórakozásáról András atya ismét gondoskodott, táborozásra hívta a hittanosokat július 15-től 22-ig. Az ifjúsági csoporttal ő már előző héten elment, "helyet készített" számunkra.
20 gyermek jelentkezett, a két legfiatalabb gyermek Németh Isti-Pisti és Katy Janika, szeptembertől másodikosok lesznek, a legidősebb Sanyi, nyolcadikos lesz. 11 fiú és 9 lány. Báránkó Andris, Báránkóné Ildikó, a feleségem, Anikó, és én kísértük őket. Izgalommal várták a megérkezést, hisz a csapat nagy része sohasem volt még táborban és távol a szülőktől. A legnagyobb melegben, déli időben értünk Szilvásváradra, ahol elfoglaltuk szálláshelyünket, berendezkedtünk, s atya a felnőttek segítségével meleg ebédet készített. Felcsendült az első ének, az étkezés előtti ima.
Bemelegítő túrának délután egy séta volt végig a Szalajka-völgyben, fel az ősember
barlangjához, majd ott, a sziklákon volt a vasárnapi szentmisénk. Másnap a nemrég épült Millenniumi
Kilátóhoz mentünk fel. Gyönyörű úton haladtunk, és ismerkedtünk a tanösvény tábláinak segítségével az
erdő élővilágával. A kilátóról a látvány emberi szóval
leírhatatlan. A Gerenna tetőn folytattuk
utunkat, s itt is egy jó magas kilátóhelyen mondtuk el napi szentmisénket. A gyerekhad mintha
csendesebb lett volna, mint előző nap, alig várták a vacsorát. Minden este kétfogásos vacsora volt, s
elmondhatom, hogy ilyen jóétvágyú csapatot még nem láttam. Kedden átgyalogoltunk Bélapátfalvára,
ahol
megtekintettük a ciszterci apátság templomát és a rendház restaurált maradványait. Az apátságban végzett misénket, imáinkat áthatotta az ősök istenszeretetének maradandósága. Szakadó esőben értünk szállásunkra, s Némethné Jutka néni, Pisti bácsi és Isti-Pisti ekkor csatlakoztak hozzánk. Az ő kocsijuk és atya kocsija segítségével szerdán messzebbre merészkedtünk, hogy Dédes várát megmásszuk. Nehéz út, de tele szépséggel, s a sziklavár látványa és megmászása felejthetetlen emléket marad. Elmondtuk a napi szentmisét, a lelki táplálék után testi táplálékot is kaptunk. Ilyen magasról a Bükk látványa Isten csodálatos világát juttatta eszembe, mily gazdagságot kaptunk tőle, s mindezt ránk merte bízni.
Csütörtökre meglepetést készített atya a számunkra, éjszakai túrát szervezett. Este fél tízkor indultunk. A kiépített út ellenére igen nehezen haladtunk, öröm volt látni a gyerekek összekovácsolódását, még a fiúk is fogták egymás kezét, hisz látni semmit sem lehetett. Az egyik helyen egy sötét guggoló alakot láttam lemaradva, s elkezdtem bátorítani, hogy gyere, ne maradjunk le, mert eltévedünk, de az alak nem mozdult. Nem volt mit tennem, rávilágítottam, hisz rám volt bízva, hogy nem maradhat le senki. Amikor a lámpa rávillant az alakra, láttam, hogy egy erdei szemétgyűjtő kuka. Ennek beszéltem én, és „miatta" én maradtam le. A Fátyol-vízesés fölötti tisztáson tábortüzet raktunk, énekeltünk, játszottunk. Hamar elrepült az idő, a tüzet a fiúk eloltották, s két órára értünk a táborba.
Péntek volt az utolsó túranapunk. Bélapátfalván túl a Szent Anna kápolnába mentünk, folyamatosan emelkedő hegyi útvonalon, de fent friss forrásvizet ittunk. Utána Szarvaskőre mentünk, ahol a sziklát megmászva, a magaslaton tartottuk meg utolsó szabadtéri misénket. Az esőtől űzve sietnünk kellett, de mire a táborba értünk, gyönyörűen sütött a nap. Elérkezett a szombati nap, a visszautazás, mindenkin látszott, szívesen töltene még egy-két napot a táborban, még ha hegyet kell mászni, akkor is. Ébredés után búcsú-szentmisénk volt, majd reggeli után összepakolás és takarítás. András atya az összes csomagot hazahozta a Pólóban, így a hazautazás könnyű volt.
Menetrend szerint megérkeztünk az állomásra, mindenkiért jöttek, vége lett a kirándulásnak. Másnap a vasárnapi szentmisét András atya így kezdte: "…Figyeljetek most arra! …figyeljetek most arra!…Hogy itt van-e mind?!" S nem voltunk meg mindnyájan a vasárnapi szentmisén!
Az egyházközség biztosítja gyermekeink számára a hittantanulás lehetőségét, a vallásos életbe való bekapcsolódást, a szórakozást, a pihenést, az ajándékosztást, és semmit nem vár el érte. Aki azonban mindezt igénybe veszi, tudnia kell kötelességét is. Jézus is azért gyűjtött maga köré embereket, mert közösséget akart építeni. Az egyházi közösség csak úgy tud fennmaradni és fejlődni, ha rendszeresen él Isten ajándékaival a szentmisében. A közösség építéséért nagy szeretettel fáradozott András atya, és ezért hoztak áldozatot a gyerekekre vigyázó felnőttek is. A következő áldozathozatal a szülőké: engedjék, vagy inkább hozzák gyermekeiket Jézushoz, és mutassanak példát nekik saját közösségi életükkel. Hamar tapasztalni fogják, mindez már nem is áldozat, hanem a keresztény élet öröme.
Petrik János
Elkészült Debrecen új plébániájának Internet-honlapja. A követésre méltó kezdeményezéshez, a látványos és igényes munkához gratulálunk, és ajánljuk Internet-használó olvasóinknak, látogassák meg a virtuális Szent Családot a www.extra.hu/szentcsaladplebania/ címen.
(szerk.)
Öreg autónk sehogyan sem akart elindulni. Minden ötletem kimerült: minden vezetéket ellenőriztem, kicseréltem, felcseréltem _ hiába. Itt már valami komolyabb segítség kell _ gondoltam, de egy fohász nem árthat. Hiányos teológiai képzettségem következtében hirtelenjében csak Szűz Mária jutott eszembe. S lám: a kocsi működik, mintha semmi baja nem lett volna. Csak ekkor döbbentem meg: hát Szűzanyánk a kedvünkért még az autószerelést is megtanulta?
D.L.
Ez év májusában a szentatya Pál apostol nyomában tett zarándoklata és látogatása során Athénben, az elnöki palotában mondott beszédében széles ívben vázolta fel a hellén kultúra és szellemiség hatását Európára és a kibontakozó kereszténységre. A püspökökhöz szólva pedig így fogalmazott. „Soha nem felejtjük, hogy az ősi tanúságtétel területei a hit kegyhelyei, s a múlt kincsesházaiból lelki erőt lehet meríteni ahhoz, hogy szolgálatunkat elvégezzük a mai világban."
Hasonló gondolatok jegyében indultunk útra negyvenen július 1-jén Béres Gábor görögkatolikus lelkész vezetésével, hogy csodálkozzunk a teremtett világ ottani különös szépségében, pihenve is néha, s hogy imádságos lélekkel közelítsünk azokhoz a helyekhez, melyeken Pál apostol is járt.
Indulásunk előtt Verdes Miklós atya nagyon szép liturgiával búcsúztatott, imádkozva a zarándokokért, s azért, hogy Isten legyen enyhülésünk a hőségben, menedékünk az esőben, megpihenésünk fáradalmainkban, és sértetlenül térhessünk vissza otthonainkba. Valóban nagy szükségünk volt az imára, mert amiben nem szűkölködtünk, az a meleg volt, azután a jóleső fáradtság, melyből nemcsak szálláshelyeinken, vagy a tengeri fürdőzésben tudtunk felüdülni, hanem a szent liturgián is, melyet Gábor atya és Orosz-Tóth György atya mint útitárs végeztek naponta. No és az eső, mely elképzelhetetlen júliusban azon a tájon: utunk második napján Bulgáriában akkora özönvíz zúdult az útra, hogy sofőrünk hiába emelte meg a karosszériát, bizony átáztak a bőröndök, jó, hogy a busz az úton tudott maradni. Végül is baj nélkül hazatértünk, bár a busz sokszor megtréfált, nemkülönben az utak, például Athénben, ahol mi sem könnyebb egy külföldi számára, mint eltévedni az útjelzők hiányában. (No, és külön tudományt és rátermettséget igényel az is, hogy navigálni lehessen a modern közlekedés vámszedői között.)
Az ortodox építészet sajátos bolgár változataival Szófia főterén ismerkedhettünk, amikor megtekintettük a Vasszilij Blazsennij székesegyházat és a régi Aja Sophia templomot.
Egy tengerparti üdülőfaluban, Makrigialoszban aludtunk, majd harmadnap útra keltünk Athén felé. Az örökké látható sziklák és olajfák mellett haladva egy kis kitérővel buszunk felkapaszkodott egy jó darabon az Olymposz hegyére. Ma már kiváló szerpentinek vezetnek fel a hegyre, mely megközelíthetetlen volt az ókori görögök számára, s melynek felhői mögé rejtőzve laktak a görög mitológia istenei. Az eső utáni friss levegő, a fenyőillat, a rendkívüli látványt nyújtó völgyek és hegyoldalak felfrissülést adtak mindenkinek, és nemsokára a Makedóniát Thesszáliától elválasztó Tempe völgyében friss forrásvizekből is ihattunk. A völgy az ókorban Apollón isten kultuszhelye volt, a mítoszok szerint Apollo itt szeretett bele Daphnéba. Betértünk az Agia Paraskevinek (Aja Pariszkevi), a vasutasok védőszentjének szentelt kis barlangkápolnába. A kápolnát a hagyomány szerint a Szűz Anya kérésére építtette itt fel a szent asszony _ tudtuk meg egy ottani pópától. A stratégiai szempontból hajdan fontos völgyből tovább haladva sík területen értünk el a thermopülai-i szoroshoz. A Leonidász vezette spártaiak itt vívtak élet-halál harcot a perzsákkal hősies kitartásukkal és elestükkel biztosítva a görög seregek visszavonulását. Az 1955-ben készített impozáns emlékmű ma a széles országút mellett áll: 2500 év alatt ugyanis nagyon megváltozott a táj, feltöltődött a talaj, s a tenger néhol 3-4 kilométerrel messzebbre került. Innen tovább indulva izgalommal készültünk az Athénbe való megérkezésre, ahol viszont nagyon sokáig kellett bolyongani, míg megtaláltuk a görög katolikus apácák kolostorát, ahol négy éjszakára megszálltunk.
A fárasztó nap után kedves görög fogadtatásban volt részünk: ott a vendéget édességgel kínálják belépéskor. Mi üdítőt is kaptunk, s a házfőnök, Dorothea nővér kedves, csendes és figyelmes eligazítása segítségével hamar elfoglalhattuk szobáinkat. A Pammakarisztosz Theotokosz nevű kongregáció szigorú női szerzetesi közösség, mely nevelési, kulturális és emberbarát tevékenységet is folytat. Mi az „Isteni Gondviselés" nevű diákszállójukban laktunk, melyet 1941-ben létesítettek éhező felnőttek és gyermekek segítésére. A zajos Athén közepén a csendes kis kolostorudvar koros teknősbékájával az időtlenséget és a békességet jelentette számunkra. A kápolnában gyűltünk össze reggelente a szent liturgiára Isten dicséretére, s ezután a szeretettel kínált reggeli valóban étek volt számunkra. Házigazdánknak mindenre kiterjedő gondoskodását megköszönve búcsúzásunkkor elénekeltük a görög katolikusok kedves köszöntő énekét, majd a református testvérek egy zsoltárrészletet énekeltek köszönetül. Adja Isten, hogy még sokáig tudja szolgálni Dorothea nővér Atyánkat az emberekben!
Már most, mielőtt útibeszámolómat lapunk következő számában az athéni napok élményeivel folytatnám, hadd köszönjem meg mindannyiunk nevében Gábor atyának, hogy elvitt minket e szép útra, s kívánom, hogy a továbbiakban mindnyájan el tudjunk mélyíteni élményeinket.
Havas Lászlóné
Július 28-án az egyházmegye területéről fiatalok hada indult el Nyírbátorból gyalogszerrel Máriapócsra, hogy ott még több fiatallal összegyűlve együtt készüljön fel és adjon hálát a másnapi ünnepi szentmisén. Útközben a Szűzanya oltalmába ajánlottuk magunkat és otthon maradt szeretteinket. A felkészülésben segítségünkre voltak az atyák, a szerzetesek és szerzetesnővérek, no meg a lelkes fiatalok egyaránt. Volt közös elmélkedés, ima, kiscsoportos beszélgetés, ének, virrasztás, és még tábortűz is!
Emelte az ünnep fényét, hogy Szentanyánk magyarországi látogatásának 10. évfordulójára is emlékeztünk ezeken a napokon. Ebből az alkalomból az ünnepi szentmisét a pápai nuncius celebrálta. A szentbeszédben buzdítást kaptunk arra, hogy Mária példáját látva mi is hasonlóképpen tudjunk viselkedni életünkben.
Ezzel a találkozóval felelevenítettük magunkban a tavalyi római Ifjúsági Világtalálkozó eseményeit. Jó volt újra ismerős arcokat látni és újakat megismerni. Számomra lelkesítőleg hatott az a tudat is, hogy a mi kezünkben van a jövő egyháza! Lelkiekben gazdagodva és megújulva tértünk haza otthonainkba.
Dalmadi Éva
A tavalyi, római zarándokút után egyre inkább foglalkoztatta közösségünket az a gondolat, hogy az idén Erdélybe kellene mennünk, a csíksomlyói Szűzanyához. Minden évben rendszeresen elmegyünk az egyházmegyei búcsúra Máriapócsra, tisztelgünk Mária előtt, imádkozunk, éneklünk, de Csíksomlyó máriatiszteletét "megízlelni", mindenféleképpen csodálatos élmény lenne. Hitünk erősödne, gondoltuk, de másban is erősebbek lettünk.
Pénteken indultunk, június elsején. A határnál legalább három órát töltöttünk, majd a Király-hágót csodáltuk meg. Miután több városon átrobogtunk, Tamási Áron sírjánál elénekeltük a Szózatot.
Késő este érkeztünk a székelyföld szívébe. Csíkborzsován volt a szállásunk. Itt nagy meglepetés ért bennünket, a fogadó családok teljes ellátással, teljes összkomforttal vártak minket. Nem győztünk hálálkodni, imádkozni a jó Istenhez, hogy ennyire szeret minket.
Másnap korán reggel a kis falu temploma előtt gyülekeztünk, templomi zászlókkal, kereszttel és egész napos hideg élelemmel felszerelkezve csatlakoztunk a csíkszentmiklósi keresztaljához, hogy gyalogosan tegyük meg a 7 km-es utat Csíksomlyóra. A gyalogzarándoklat külön áhítata a búcsúsénekek és Mária-énekek éneklése, közben egy-egy kisebb beszélgetés a társakkal, ismerkedés, s ami nagyon megragadott, az utak betorkolásánál a keresztalják zászlók lengetésével üdvözölték egymást. A székely emberekkel való beszélgetések során döbbentem rá, hogy ezek az emberek mennyire katolikusak és mennyire magyarok. Az ősi magyarság érzelemvilágát, tudatosságát hordozzák magukban, amit sajnos itthon nagyon ritkán tapasztalok.
A szentmisét Mennyei Atyánk megszentelte. Jégesőt és záport bocsátott ránk, de amikor az Úr Testének vétele következett, nap ragyogta be a csíki medencét, s ez a ragyogás Isten dicsőségét, fényességét hirdette mindnyájunknak. Ezt az élményt sohasem lehet elfelejteni.
A hazafelé tartó keresztalják búcsúzásul egymásnak az ősi székely himnuszt énekelték. Mi is megtanultuk, s a mai napig is könnyek szöknek a szemembe, ha meghallom az ismerős dallamot, vagy ha én dúdolgatom.
Hej, én édes jó Istenem, oltalmazóm, segedelmem,vándorlásban reménységem, ínségemben lágy kenyerem!
Vándorfecske sebes szárnyát, vándorlegény vándorbotját, vándor székely reménységét, Jézus áldd meg Erdély földjét!
Vándorfecske hazatalál, édesanyja fészkére száll.
hazajöttünk megáldotta csíksomlyói Szűz Mária.
A Hargita után másnap a gyergyói havasokba kirándultunk. Megnéztük az ezeréves határt, majd Gyimesfelsőlokon részt vettünk a Szent Erzsébet Líceum ballagási ünnepségén, és bemehettünk a Sziklára Épített Házba. Köztudott, hogy hogyan keletkezett ez a létesítmény, s örömmel vettünk tudomást a fejlődéséről. A szentmise után helyezte el Dávid Ibolya az új iskolaépület alapkövét.
Sok időnk nem volt, hisz a Gyilkos-tó és a Békás-szoros megtekintése szerepelt még programunkban. Jól megáztatott az eső is minket, és késő este érkeztünk Borzsovára. Eljött a búcsúzás pillanata is, hétfőn kora reggel. Vendéglátóink egész napi élelemmel és könnyeikkel kísértek mindnyájunkat a buszhoz. A búcsú a székely himnusz közös eléneklése volt. A meghatottságtól beszélni sem tudtunk. Szép, jó és felemelő érzés volt náluk. Magyarabbnak és istenszeretőbbnek érzem én is magam. Azóta telefonáltunk, levelet írtunk és kaptunk, őrizzük a barátságot, a szeretetet.
A kegytemplomba indultunk először, majd a Szent Anna-tóhoz. Szakadt az eső, a levegő lehűlt, mégis a sok emlék, baráti kapcsolat felemelő érzésével utaztunk. Korondon álltunk meg "búcsúfia" vásárlásra. Aznapi szentmisénket a buszban tartottuk meg, hálát adva Mennyei Atyánknak, ezért a felejthetetlen élményért. Éjfélkor értünk a Szent Család Plébániára.
A zarándokcsoport nevében megköszönöm András atyának ezt az utat, amely lélekemelő és maradandó élmény.
Petrik János
A pünkösdi csíksomlyói búcsún MIÉP jelvényes Madonna-képet osztogattak a pártaktivisták. Tegyék csak imakönyvükbe a búcsúsok százezrei az alattomos kampányfogást!
A kisgazda vezér Nagyboldogasszony ünnepére időzítette félresikeredett imakampányát. Az imát az útelzárás enyhébb fokának tekinti. Mindkettőt egyéni politikai törekvéseinek szolgába állítja. Az Úr szolgáló leányát fogadják fel saját pártjuk vagy érdekeik szolgálójának.
Megtévesztésüknek sokan bedőlnek, tolongnak a MIÉP-szentképért, csókolgatják a legolcsóbb szórólapot. Így lesz aztán igazuk a moldvai papoknak, akik elrendelték, gyónják meg a csángó búcsúsok, hogy Csíksomlyón - egy nacionalista politikai nagygyűlésen - jártak!
KVI
Erdélyben lerobbant a kocsim. Nagyon. Szerszámom, szakértelmem nincs. Jön egy magyar autó. Siet. Egy másik, harmadik, negyedik kikerül. Hiába integetek. Aztán valaki megáll, kiszáll a fiatal sofőr, felméri, hogy nagy a baj. Hozza a szerszámot, aláfekszik, erőlködik, dolgozik egy órát, és megcsinálja. Fizetnék neki, de nem fogadja el. És ez az ember román volt. Ki az én felebarátom? Kinek vagyok én felebarátja?
KVI
Milánóban, a St. Eustorgio templomban rendezték meg immár a 12. alkalommal a Nemzetközi Evangelizációs Szemináriumot. Jacek atya vezetésével részt vehettünk ezen a rendezvényen.
Olaszországra jellemző módon nagyon kedves fogadtatásban és kitűnő vendéglátásban volt részünk. Nagyon sok ember munkája és remek szervezés volt jellemző az egész rendezvényre. Aki az ajtóban fogadott bennünket, azt viszontláttuk, mint a szentmise aktív szereplőjét, aki az étkezésnél segédkezett, az a kislány a kórusban énekelt szólót és így sorolhatnám, hogyan lettek kedves ismerőseink az itteni emberek.
A rendezvényre a világ minden tájáról négyszázan érkeztek, köztük kb. száz pap. Csodálatosak voltak az esti szentmisék, amelyeken minden pap koncelebrált. Az ünnepélyességet csak fokozta, hogy minden nap más püspök volt a főcelebráns. Az olasz temperamentumra jellemző kórus kísérte a misét. A "Legyetek jók ha tudtok" című filmbeli gyerekek kórusához fogható volt, bár felnőttekből állt. Lelkesedésük egyszerűen magával ragadta az embert. Csodálatos öröm töltötte be szívünket minden szentmise után.
Lenyűgözött minket, hogyan lehet ennyi embert mozgósítani egy ilyen rendezvény lebonyolításához. Don Pi Gi előadásaiban kaptunk erre választ. A 70-es években került plébánosként a St. Eustorgio templomba. Ahogy ő fogalmazott, egy múzeummá vált templomot kapott, pár százan jártak templomba. Egyszer olvasott egy cikket, aminek a címe: Lángoló Plébánia. Azt kérdezte a cikk olvasása után: - Ez igaz lehet? Elutazott hát Floridába, hogy saját szemével lássa, mi áll a cikk mögött. Mikor haza jött azt mondta: - Láttam a Szentlelket működés közben. A plébániája egy alvó óriás amit fel kell ébreszteni.
Munkához láttak. Kis közösségeket hoztak létre, melyeket ők sejteknek neveznek. Egyik este részt vehettünk egy kis csoport találkozóján egy olasz családnál. A kongresszus minden tagját elvitték egy-egy ilyen kis csoportba, ahol láthattuk, hogyan zajlik náluk egy találkozó. Amint azt már többször említették legfontosabb az ima. Főleg a hálaadó és dicsőítő imák jelentőségét hangsúlyozták, amelyek Istenhez emelnek. Utána tanítást hallgatunk, amit pár szóban megbeszéltek, majd a megosztás következett mely a személyes Isten élményeik megosztását jelentette.
Szombaton már azt hittük mindent láttunk, és bár nagyon jól éreztük magunkat, megkörnyékeztük Jacek atyát, hogy indulhatnánk-e haza hamarabb, mivel a család hiánya már nagyon kínzott bennünket. Jacek atya viszont csak a fejét csóválta.
Másnap vasárnapi szent misén nyolc gyermeket kereszteltek meg, a templom zsúfolásig megtelt. A gyermekek keresztelését mindnyájan figyelemmel kísérhettük, mivel a keresztelő kutat az oltár elé középre állították és így mindenki jól láthatta a vízbe merítést. Mikor a megkeresztelt gyermeket Don Pi Gi felemelte és az egész templom harsogott az alleluja hangjától valami bensőséges és magasztos érzés, egy örömteli kiáltás amivel az egyház befogadja ezeket a csöpp legfrissebb keresztényeket. Egymásra néztünk és azt mondtuk, de jó hogy, ezt is láthattuk.
Most nyolcezer aktív hívőt számlál a plébánia, és annyi gyümölcsöket terem, hogy még nekünk is bőven jutott belőle..
Berziné Kremper Edit
Életem Vörös-tengerének túlsó partján állok. Száraz lábbal, de nem önerőmből. Kivonultam, de még nem érkeztem sehová. Mögöttem összezárult a tenger, visszaút nincs, indulnom kell előre. Még nem tudom, mi vár rám, hosszú vándorlás, csüggesztő tévelygés, de mindegy is, hiszen azt már tudom, létezik számomra az Ígéret Földje. KVI
Naponta tonnaszámra kerül a kenyér a kukába, csak Magyarországon. A világon millióknak hiányzik a mindennapi kenyerük. Emberi tehetetlenségünk szégyene, hogy a fölösleget és a hiányt nem vagyunk képesek kiegyenlíteni.
Égből szállott Kenyér! Ismertesd fel velünk fogyhatatlanságodat, hogy mindenkinek jusson belőled, és ne legyen különbség az egy kenyéren élők között! KVI
Szeptember 1-jén reggel a 8 órakor szentmisében kérik Isten segítségét tanulmányaikhoz a hitoktatóképző teológiai tanfolyam új elsőéves hallgatói. A hároméves tanfolyamon az órák kéthetente szombaton 9-14 óra között lesznek. A képzésben részesülők nem automatikusan kapnak hitoktatói megbízást, mivel azok számára is nyitott a tanfolyam, akik teológiai ismereteiket kívánják fejleszteni és rendszerezni. Kitartó munkát és komoly elköteleződést kívánunk mindnyájuknak.
(Szerk.)
A Szűzanya fatimai üzenetének szellemében a KÉSZ győri szervezete országos engesztelő imamozgalmat indított el. Debrecenben a Szent László egyházközségben már pár éve megalakult egy kis fatimai imacsoport, tagjai minden hónap első szombatján rózsafűzért imádkoznak. Júliustól az országos felhívás hatására a debreceni KÉSZ csoport is velük együtt imádkozik nemzetünk felemelkedéséért.
D.L.
A hitoktatók minden évben lelkigyakorlaton vesznek részt, s nem azért mert ez a megbízatásuk egyik feltétele, hanem mert minden ilyen alkalom komoly erőforrást, biztonságot, tartást ad. Remélhetőleg így a hitoktatás eredményesebb a gyerekek számára, s gyümölcsözően hathat az egész plébániai közösségre is. Ugyanis a plébániai közösségnek is át kell érezni felelősségét a katekézissel kapcsolatban.
A hitoktatók is Isten országáért dolgoznak, ők is meghívott munkások az aratásban, a papok közvetlen munkatársai. Ezen a nyáron több mint félszázan találkoztunk Egerben a Szent János Továbbképző Központban. Debrecenből négyen, az egyházmegyéből kb. húszan vettünk részt.
A lelkigyakorlat alapgondolata a hamis és az igaz képek felismerése volt, Keresztes László orosi plébános segítségével. Nem őrizhetünk magunkban hamis képeket, mert azokhoz válunk hasonlóvá. A hibás képek gyengítik a kereszténységet. A hamis képeket fölismerni, azokat magunkból kivetni, és a helyébe igazit akasztani _ ez a bűnbánat.
A lelkigyakorlatot átjárta a bűnbánat szelleme. Hét szempontot tartottunk magunk előtt. Tudjuk, hogy a bűnbánat ajándék. Mégpedig kegyelmi ajándék, hiszen újjáteremt minket. A bűnbánat feladat. A múltba tekintve rájövünk, mit tettünk rosszul, a jelenben sajnáljuk mindezt, s elhatározzuk, hogy a jövőben nem tesszük többé. A bűnbánat hiánya tragédia. Ha elutasítjuk Isten ajándékát, a kegyelmet, kárhozatra jutunk. Nem kicsinyelhetjük le saját bűneinket. A bűnbánat szükséges. A bűnbánatnak határozott iránya van. Nem magunkra nézve, hanem Istenre nézve kell bánnunk bűneinket. A bűnbánat oka, hogy Isten közeledik hozzánk, magához akar ölelni bennünket. Az igazi bűnbánatban kiveti magából az ember a bűn forrását is. Ezt a folyamatot segítette elő a naponkénti négy tartalmas előadás, a szentmisék, a közös imák, a bűnbánati liturgia, a gyónási lehetőség.
Kötetlen beszélgetésekben alkalmunk nyílt tapasztalat-cserére, ötletbörzére is. Az egyik ilyen beszélgetésen Katona István püspök úr szívesen meghallgatta kéréseinket is, és megtapasztalhattuk segítőkészségét gyakorlati problémáinkban. Az utolsó napon a hálaadó szentmisét is ő mutatta be a szeminárium kápolnájában, mely után, mindannyian szakmailag és lelkiekben egyaránt fejlődve térhettünk haza. Egyetlen dolgot sajnáltunk. Azt, hogy ezekben a nagyszerű előadásokban nem mélyedhettek el a hívek is. Hogy ezt a hiányt némileg pótoljuk, néhány gondolatot megosztunk a Figyelő olvasóival:
Gyakran gyökértelennek érezzük magunkat. Nem gondolunk arra, hogy Istenből nő ki az életünk. Ő Ádámba saját lelkét lehelte, így mindenből adott nekünk. Tudunk szeretni, áldozatot hozni, lemondani. Ha ez nem tudatosul bennünk, hamar megjelennek rajtunk is „a négy F" tünetei.
(1) Fogyasztunk: mérték nélkül, mindent megveszünk csupán azért, mert másnak is van. Ez a legszegényebb családot is megkísérti. Ennek következménye, hogy állandóan (2) futunk. A mértéktelen, erőnkön felüli vásárláshoz egyre több pénz kell. Ezért különmunkát vállalunk, állandó rohanás az életünk. Egyre hajszoltabbak, fáradtabbak, idegesebbek leszünk. Elsorvadnak a több időt igénylő kapcsolataink, vagyis (3) a felületen élünk, hiszen nem gyökerezünk sehova. Egyre jobban nő a bizonytalanságérzetünk, majd (4) félünk. Attól, hogy vajon meddig bírjuk még ezt a hajszát. Félünk, hiszen nincs gyökerünk a mélyben, ami őrizné a békénket. Félünk a számonkéréstől is.
Gyökértelenül nem tudjuk felfogni a nyolc boldogság értelmét. Tudnunk kell, hogy a boldogságot nem kívül építhetjük föl magunknak sok lótás-futással, hanem belül Istenbe gyökerezve. Meg kell halnunk önmagunknak és föltámadni Istennek. A hajszolt életvitel leborulás a sátán előtt, aki Jézust is megkísértette a pusztában (Neked adom, ha leborulsz és imádsz.)
Jézus azért jött, hogy ebből az ördögi körből kiszabadítson, és az Atyához kössön minket. Amíg nem ébredünk rá az Istenben való gyökereinkre, addig a világot imádjuk.
Jézus azt tanítja, hogy az isteni szeretet befogadására és továbbadására vagyunk hivatva. Feltámadásával elhozta nekünk a békességet, a bűneinkből való feltámadás lehetőségét. Úgy küldte az apostolokat, mint őt küldte az Atya: begyógyult sebekkel. Példájával arra tanított, hogy be kell menni a zárt ajtón keresztül is békességet, megbocsátást vinni másokhoz. Ha csak a felületen élünk kimondatlanul is megtagadjuk istenképűségünket.
Tné KT.
A Szentlélek a gondolataink vezére. Minden jó gondolatunk tőle van, és minden rossz gondolatunk a Szentlélek elleni bűn.
Vétkeztem-e a gondolat istenítésével, istentelen gondolattal, embertelen gondolattal, szertelen gondolattal, meddő vagy önpusztító gondolattal, irigy és féltékeny gondolattal, előítéletes gondolattal, életellenes gondolattal;
gondolati felismeréseim előli megfutamodással, jó gondolataim magamnak megtartásával, rossz gondolatom terjesztésével, túlzott ragaszkodással saját gondolataimhoz, a rossz feltételezésével, szennyes fantáziával, tompa fantáziátlansággal, csúsztatással, helytelen következtetéssel, hamis ítélettel, rögeszmével, ingatag gondolati konstrukcióval;
más gondolatainak manipulálásával, saját gondolatom manipulálhatóságával, más gondolatainak kritikátlan átvételével, saját gondolatom másra erőszakolásával, más gondolatainak illetéktelen eltulajdonításával; más gondolatainak lebecsülésével, gondolati élősködéssel, más gondolatának kisiklatásával, más gondolatának magaméhoz torzításával, más rossz gondolatának megerősítésével és jó gondolatának elnyomásával;
kiégett gondolattalansággal, az önálló gondolkodásra restséggel, a lélek elmerültségét megerőszakoló gondolattal, Isten akaratával szembeszegülő, önérvényesítő gondolattal???
Mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa...
KVI
E lap előző számában beszámoltunk a szegedi egyetemi pasztorációs konferenciáról. Most néhány fiatal külföldön szerzett tapaztalatait mutatjuk be.
Kéry János a Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát zongora tanszakon. 2001 nyarán Németországból, a Saarbrücken-i katolikus kollégiumból küldte el feljegyzést:
Az ördög mindenhol igyekszik megrostálni Isten népét. Hol így, hol úgy. Ha számbavesszük, hogy kik azok, akik nálunk rendszeresen összejárnak imádkozni, akkor ezeket a számokat kapjuk: négy magyar, két olasz, egy hovát, és néha egy lengyel és egy francia. Elsö hallásra elég siralmasnak tűnik az élet a város egyetlen katolikus kollégiumában, de azért nem csüggedünk. Hiszen "ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben..."- Isten erejének és bölcsességének megnyilvánulásait és terveit ugyan ki érti? Mindenesetre mindíg akad egy-két hűséges, imádkozó lélek.
Ebben az évben azt találtuk ki, hogy minden reggel egy félóra-órát együtt imádkozunk, így kezdve a napot. Ezen kívül a kollégium kápolnájában tavaly még minden héten volt, ebben az évben viszont - a nagyon alacsony látogatottsága miatt - sajnos csak havonta egyszer van szentmise. Két hetente pedig egy Taizéi imacsoport találkozik itt, akik Saarbrückenből és a város környékéröl járnak ide.
A kollégium az egyetemi katolikus kápolnához tartozik. Itt hetente kétszer van szentmise, ezen kívül szemináriumokon, elöadásokon igyekszenek az egyetemisták hitröl való ismereteit bövíteni. Ebben az évben több új kísérlet is volt, mint pl. az evangélikus közösséggel közösen vezetett, mindennapi déli imádság, vagy a világifjúsági találkozók szellemében megrendezett havonkénti szentmise és szentségimádás.
Mindezek sajnos nem árulkodnak pezsgö lelki életröl, különösen nem, ha megnézzük az egyetemi templom látogatottságát. Bizony kevés hű vendége van a katolikus centrumnak, és ezeknek is sokszor több mint a fele nem német. Hol marad hát a sokezer diák? Sok közülük meg van keresztelve, talán még ministráns is volt gyermekkorában, de a legtöbbjük az egyetemi éveire szinte teljesen elveszítette a hitét. Helyébe lépett a fogyasztás, és az élvezetek, kívánságok keresése és kielégítése. Elbűvölte őket a világ hangos reklámjaival, hamis fényűzésével. A kísértés igen nagy. Hiszen Németországban az anyagiak sem jelentenek túl nagy akadályt. Ráadásul a médiában (mint már Magyarországon is) gyermekkorunk óta azt halljuk, hogy a fogyasztások teszik teljesebbé az emberi életet
Mit mond erre az egyház? Hogy ne legyen házasság elött sex, vagy hogy urambocsá´ különbözö nemüek házasodjanak? Vagy hogy nem minden vágyunk kielégítésre való, meg hogy olyan is van, hogy böjt? Sok fiatal szerint elavult ideológiák ezek, érthetetlen hogy a nagymamák még ezek szerint éltek. Minket pedig hagyjanak béken, hadd élvezük az életünket. Hogy aztán ez az élvezet magányba, reménytelenségbe, félelmekbe, céltalanságba, mindenféle lelki betegségekbe, olykor öngyilkosságba vezet? Ezt már kevesen látják, vagy akarják meglátni. De az Úr most is _ mint mindig _ bizonyára már kész egy mentési tervvel. Imádkozzunk, hogy az Úristen könyörülö jóságával és végtelen szeretetével forduljon most is az emberek felé, áldja meg az ő szöllejében tevékenykedö munkások lélekmentési munkáját, és emeljen ki bennünket, embereket a bűn nyomorából a vele való közös, tiszta, boldog életre. Amen!
Hock Erika harmadéves szociálismunkás hallgató a Veszprémi Hittudományi Főiskolán. Az elmúlt tanévben egy évet Londonban töltött babysitterként egy családnál, hogy a nyelvet tanulja. A következő sorokat jegyezte fel erről az időszakról.
Örömmel tapasztaltam, hogy nagyon sok magyar él Angliában. Rábukkantam egy körülbelül hetven fős magyar közösségre a Mindszenthy Házban. ahová az 1956-ban kitelepült magyarok többsége érkezett, és közösséggé formálódva őrzik a magyar hagyományokat egy sümegi származású magyar atya, Fütő György vezetésével. Havonta kétszer tartanak magyar nyelvű szentmisét a Magyar Házban, ami a Mindszenthy cserkész csapat tulajdona, és Londonban az Arundsel Gardens 6. szám alatt található a Notting Hill Gate megálló közelében. Egy év sajnos rövidnek bizonyult, hogy igazán bekapcsolódhassak a ház életébe, de amikor tudtam, rendelkezésükre álltam segítségemmel. Óriási eseménynek lehettem résztvevője, amikor felkértek, hogy egy barátnőmmel együtt díszmagyarban segédkezzünk Fütő atya aranymiséjén. A hatalmas ünnepségre sokan érkeztek Magyarországról is. A rendezvény nagyon szép volt, s a díszmagyar nagy tetszést aratott, sokan meghatódva köszönték meg jelenlétünket a népviseletben, mert negyven év óta nem láttak hasonlót. A ház és a közösség segítséget nyújtott, ha erős honvágy fogott el. Mindig rendelkezésünkre álltak, hívtak kirándulásaikra, programokat ajánlottak. Sok barátot találtam. Egy éve nehéz szívvel indultam útra idegenbe, de Isten mindenütt vigyáz az övéire _ elsősorban ezt tapasztaltam meg ebben az évben.
Vásárhelyi Szilárd, negyedéves gazdasági agrármérnök hallgató, s 2001-ben Erasmus-ösztöndíjjal Belgiumban, a Louvain la Neuve-i, (az új leuveni, UCL) katolikus egyetemen töltött 6 hónapot. Korábban Franciaországban az Ambleteuse-i Bárka-közösségben dolgozott hosszabb ideig mint segítő, sőt tolmácsként részt vett a Közép-európai Bárka-közösségek találkozóján. A Bárkába mindig szívesen tér vissza. Most örömmel tapasztalta, hogy több a templomba járó Ambleteuse-ben mint korábban. Egy érdekes, régi-új kezdeményezést látott: a közösség elvisz teljes családokat egy évre tanulni, dolgozni más országokba, s gondoskodik elhelyezésükről, munkalehetőségekről. A Leuven-i egyetemen a diákok általában 4-12 fős lakásokban laknak, melyeket "kot"-nak hívnak.
A régi leuven-i katolikus egyetemen sokkal pezsgőbb a keresztény élet. Családiasan élnek a hallgatók, s találunk ott egy magyar szigetet is, a magyar kollégiumot. Az ottani hitéletet egy magyar jezsuita atya szervezi, immáron évtizedek óta. Legkellemesebb emléke a Gramme Intézetben (ez egyben jezsuita rendház is) tett látogatása. Kevesen tudják de ez a liegi intézet, illetve az intézetben működő Kostka Alapítvány, Xavier Griffe atya vezetésével, szoros kapcsolatot ápol a budapesti székhelyű, jezsuita Faludi Ferenc Akadémiával, így biztosítva magyar diákok belgiumi posztgraduális képzését. (folytatjuk)
Lejegyezte és összeállította Havas Lászlóné
Eredeti tervünktől eltérően, még szót adunk a vitát indító Balogh Béla tanár úrnak. Annál is inkább, mert a szerkesztőség is arra törekszik, hogy eligazító állásfoglalás szülessen a felvetett gyakorlati kérdésekben. E számunkban sorozatot indítunk az egyház liturgiával kapcsolatos tanításáról. Ebben, vagy más módon, a gyakorlati kérdésekre is kitérünk. (Szerk.)
A Debreceni Katolikus Figyelő Szerkesztősége a 2001. júniusi számban a fenti címen lezajlott eszmecserével kapcsolatban arról ír, hogy "most ezt a témát le kell zárnunk…" Valóban sok vélemény fogalmazódott meg. De a felmerült kérdések szakszerű megválaszolása, a vitatott nézeteket valóban lezáró rendezés elmaradt. Erre pedig szükség van, mert a jó szándékú és értő vélemények mellett közlési lehetőséget kaptak a félreértésből mellékvágányra, sőt a személyeskedés útjára tévedt gondolatok is. Az sem mellékes szempont, hogy a lezáratlanság, a tisztázatlanság zavart keltő, káros hatással is lehet a város katolikus közgondolkodására.
Problémafelvető írásomban (DKF 2000 június) a szertartás rendjéről, azaz a liturgiáról kívántam töprengeni. Az új liturgiával kapcsolatos fenntartásomnak adtam hangot pl. a misét eluraló kántori énekkel összefüggésben. Az utolsó bekezdésben P. T. Garriga katalán bíborost idéző szöveg is az új liturgiáról szól: "…a liturgia átélése nem vált könnyebbé". S valahol itt lehet a félreértések egyik gyökere: egyesek nem tudtak mit kezdeni az új liturgia fogalmával. Megértem! Ugyanis a hozzászólók egy része semmiféle saját és megélt tapasztalattal nem rendelkezhet a II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) előtti, azaz régi liturgiával kapcsolatban: a Zsinat időszakában vagy éppen utána születtek.
A félreértések, belemagyarázások másik oka lehet pl. az, hogy aki Debrecenben csak a Szent Anna Székesegyház, vagy hazánkon belül is csak a székesegyházak liturgiáját ismeri, az nem tapasztalta meg a különbözőségeket, miáltal nem érti, miről is van szó, s nem azzal hozza összefüggésbe a felvetésemet, amiről a II. Vatikáni Zsinat Liturgikus Konstitúciójának III. A. 23. pontja szól: "Lehetőleg óvakodni kell attól, hogy szomszédos területek szertartásai között feltűnő különbségek mutatkozzanak."
A szertartás rövidebb voltára történt igen halvány utalásommal és a felállási renddel kapcsolatban is megfontolásra érdemes a Liturgikus Konstitúció III. C. 24. pontja: "A szertartásokat tegye széppé a nemes egyszerűség, áttekinthetőség, a rövidség, … alkalmazkodjanak a hívek képességeihez." Úgy gondolom, a hívek testi képességeivel, erejével és erőtlenségével is összefüggésbe hozható a fenti kívánalom. A Magyar Püspöki Kar rendelkezése sem azt a felállási rendet írja elő, amit pl. a domonkosoknál alkalmaztak.
Talán még egy gondolat: miért is töprengtem a nyilvánosság előtt az új liturgiáról? Nem valakiért és semmiképpen sem valaki ellen, hanem a liturgia jobbításáért. Ugyanis nem kizárólag Garriga bíboros utal az új liturgiával kapcsolatos gondokra. Egészen "meredeken" fogalmaz pl. hazánkfia, a jezsuita Morel Gyula., az innsbrucki egyetem nyugalmazott tanára: "…a liturgia reformja a latin nyelv helyébe az anyanyelvet tette, de így szinte csak azt érte el, hogy a hívő most már világosan érti, (de) a szövegek számára jórészt érthetetlenek, vagy legalábbis idegenek." (Mérleg, 2000. 3. szám)
Az sem lehetett a véletlen műve, hogy Csanád Béla fordításában, 1988-ban ismét megjelent magyarul az új liturgia egyik szellemi atyjának, Romao Guardininek "A liturgia szelleme" c. neves tanulmánya. A szerkesztő-fordító mintha tükröt kívánt volna elénk tartani: nézzünk bele, mire is jutottunk a II. Vatikáni Zsinat liturgiai célkitűzéseinek megvalósítása terén.
Végül arra is gondoltam, hogy az új liturgia kiigazítása valahol már a láthatáron van: nem kellene ezt a munkát nekünk, gyarló világiaknak segítenünk azzal, hogy legalább a kérdőjeleinket megfogalmazzuk? Mert mienk ez a liturgia! K. Rahner _ H. Vorgrimler: Teológiai kisszótárában ugyanis ezt olvashatjuk: "Liturgia görögül leiturgia: a nép cselekvése".
Mindezeket átgondolva, bizonyára egyetértünk a hozzászólókkal abban, hogy a felvetett/felmerült kérdések hiteles megválaszolására nem elegendő az általános tájékozottság, hanem a liturgiai rendelkezésekben jártas, értő szakember eligazítására van szüksége mindnyájunknak.
Dr. Balogh Béla
A plébánia hittan szeptember 3-án, az iskolai hitoktatás pedig a szervezési feladatok miatt kb. 15-én kezdődik. Minden korcsoportban és minden iskolában igyekszünk biztosítani a hitoktatás lehetőségét. Kérjük a szülőket, figyeljenek az iskolai és plébániai hirdetésekre, és gyermekeik katolikus nevelése érdekében éljenek a felkínált lehetőségekkel.
A plébániák meglévő és újonnan szerveződő ifjúsági közösségei szeretettel várják azokat, akik most kerültek Debrecenbe. Egyetemisták, dolgozó fiatalok, gyertek! Az időpontokat megtudhatjátok a templomi hirdetőtáblákról.
Felnőttek számára szept. közepétől minden kedden az esti mise után a Szent Anna 7. sz. hittantermében bibliakör működik Orosz Lőrinc plébános vezetésével, a nyugdíjasokat pedig kedden délelőtt várjuk a Szent Anna Közösségi Házban (Varga u. 17.).
Bankkártya, számítógép, kapu, riasztó, mobiltelefon… Megannyi titkos kód, amelyek csak az enyéimmé teszik őket. Legbizalmasabb hozzátartozóimnak elárulom, hiszen bármikor meghalhatok. Ők, tudom, nem élnek vissza vele.
Nekem is lehet egy azonosító kódom Istennél, ami csak engem jelent. Ki kell érdemelnem bizalmát. Ha megtudom a kódot, nincs más választásom, mint Isten szerinti önmagammá lenni, mert nekem csak ezzel nyílik az Isten országa. Mindenki másnak is van ilyen kódja. Akik ismerik, azok a szentek.
Látod, Uram, én is próbálgatom a számvariációkat. Magamtól nem megy. De elég azt tudnom, hogy te nem felejted el. KVI
A Debreceni Katolikus Figyelő utóbbi néhány számában egy figyelemreméltó vitát követhettünk nyomon. Az írásokból úgy tűnik, hogy míg egyesek sajátos, szubjektív szemszögből értelmezik a liturgiát, és különösen a liturgikus zenét, annak a szentmisében elfoglalt helyét, addig mások az egyház tanítására hivatkozva próbáltak ellenérveket felsorakoztatni. Mindezekből számunkra úgy tűnik, hogy az Egyház liturgiáról szóló tanítása nem kellőképpen ismeretes. Ebben a sorozatban arra teszünk kísérletet, hogy - bár laikusokként - bevezessük az Olvasót az egyház liturgikus tanításába, különösképpen a szentmise misztériumába.
Hivatkozási alapul elsősorban a II. Vatikáni Zsinat "Sacrosanctum Concilium" kezdetű liturgikus konstitúcióját, valamint a század kiemelkedő teológusának, Romano Guardininak A liturgia szelleme című tanulmányát választottuk.
"A szent liturgia az a nyilvános kultusz, amellyel Megváltónk, mint az Egyház feje az Atyát tiszteli; s egyúttal az a kultusz, amelyet a hívek társasága végez Feje, és rajta keresztül az örökkévaló Atya tiszteletére: egyszerűen szólva Jézus Krisztus titokzatos testének, azaz a Fejnek és tagjainak teljes kultusza." - írja XII. Pius pápa.1 A fenti idézet bővebb kifejtést igényel. A liturgia egyrészt a szentségek (és szentelmények) kiszolgáltatását - különösképpen a szentmiseáldozatot - , másrészt a szent zsolozsmát jelenti. A szent liturgia "hatékonyságát nem éri el az Egyháznak semmilyen más cselekedete, sem rangban, sem mértékben."2 Mi ennek a magyarázata? Az, hogy a szentségek ünneplésekor maga Krisztus az, aki cselekszik a szentség kiszolgáltatóján keresztül; míg a szent zsolozsma az egyház imája és "egyszersmind Krisztus imája, amelyet Testével együtt az Atyához intéz."3 A liturgia többet ér minden szubjektív, egyéni és közösségi imádságnál és ájtatosságnál, mert "benne az egyed imája is szertartássá válik. (…) A liturgia révén az egyes ember imádságának is objektív alapja lesz, amely egy nagy, magunk felett álló célra irányul, és átlendül az egyén szűkös, esetleges látókörén."4
A közösségnek kiemelt szerepe van a liturgiában: a liturgia alanya nem az egyes ember, hanem az egész hívő közösség. Ez a hívő közösség nem csak az adott tér és idő keretein belüli csoport, hanem az egész Egyház: "Az a körülmény, hogy a liturgia mindenkit magába zár, még nem meríti ki a liturgikus közösség fogalmát. Az "Én", amit a liturgikus imádság használ, nem egyszerű összefoglalása az egy és ugyanazon hiten lévők egyedeinek. (…) A liturgikus ima "Én"-je sokkal több: maga az élő Egyház."5 Az egyénnek "ki kell lépnie megszokott gondolatköréből, és egy gazdagabb, átfogóbb szellemvilág tulajdonosává kell lennie. Le kell mondania személyes céljáról, és magára kell vállalnia a nagy liturgikus emberközösség célját."6
A liturgiában különösen jelentős szerepet játszik a szentmise. A szentmisének alapvetően két értelmezése van, ezek közül manapság inkább a szentmise "lakoma"-jellege került előtérbe - főleg a nyugati teológiában - míg az "áldozat"-jelleg elhalványul. A II. vatikáni zsinat mindkettőt helyesen hangsúlyozza: "Üdvözítőnk (…) megalapította testének és vérének eucharisztikus áldozatát, hogy így a keresztáldozat (…) az Ő eljöveteléig jelenlévő valóság legyen."; ugyanakkor a szentmisét úgy is említi, mint "húsvéti lakomát, amelyben Krisztust fogadjuk szívünkbe."7
A római kánon - amit sajnos egyre ritkábban imádkoznak - megfelelően hangsúlyozza a szentmiseáldozat lényegét: "felajánljuk magasztos Fölségednek ezt a tiszta, szent és szeplőtelen áldozati adományt: az örök élet szent kenyerét, és az örök üdvösség kelyhét." Az áldozat-jelleg a közösség szerepét is hangsúlyozza: "A szentmise tehát az Újszövetség áldozata, melyben kettő történik: először Jézus Krisztus a maga véres keresztáldozatát vérontás nélkül megjeleníti olyképpen, hogy a kenyér és bor külső színe alatt önmagát feláldozza a mennyei Atyának; másodszor a hívők önmagukat a kenyér és bor jelképe alatt az oltárra helyezik, és ott önmaguk átadását egyesítik Jézus Krisztus áldozatával, hogy így annak érdemeiben részesülhessenek."8 (Folytatása következik)
Baranya Csaba és Záborszky László akolitusok
Jegyzetek:
Az új egyházi évtől kezdve változás lesz a Figyelő szerkesztésében. Új munkatársak, Záborszky László és Baranya Csaba akolitusok is bekapcsolódnak a szerkesztés, tördelés munkájába. Az adventi számhoz november 5-éig fogadunk cikkeket, amelyeket írásban vagy RTF formátumban lemezen lehet leadni a Szent Anna plébánián.
(Szerk.)
| PLÉBÁNIA | KERESZTELÉS | HÁZASSÁGKÖTÉS | TEMETÉS |
| Szent Anna | 28 | 21 | 23 |
| Szent László | 20 | 12 | 18 |
| Szent Család | 2 | - | 6 |
| Szent István | 5 | 4 | 4 |
| Jézus Szíve | 9 | 1 | 2 |
| Józsa | 1 | - | - |